Asteria
Zaklatott hajnali ébredés,
fároszként szól a derengés
folyosóján az a pár utolsó szó,
visszhangzó léptek között lehullt
álarcra szálló mélyen kongó
Omnia sziromba omló átirat…
Masca (Kintsugi* versek)
Most, hogy a szavak végére értem,
fejem lehajtva hallgatom
a színeket. Talán ég mélyéről,
vagy más világból,
– zakatol a vér –
Valaki jár az árnyak közt…
Felhők tornyozta létbe
merülnek alá égi ihletek,
homokkő percekre sodor
éji eső leomló
– istenhang –
álmokat.
Legutóbbi hozzászólások