Szerző: muveszhalo | márc 20, 2021 | Játék, Kiállítóterem | Nincsenek hozzászólások

Kiss Anna Mária: szublimáció

sziklaszilárdból
légiessé nem lesz a nő
csak ha alszik szelíden
akkor szublimál

csendes az éjjel most
szeretni tudlak én
ilyenkor a mesék
Hapci meg a Dömdödöm

karikát tesznek szemem köré
azon át nézegetik a világot
hogy milyen szép és kerek
reggel megégetted a pirítóst

élvezettel ettél
lehet ez a szerelem
ahogy néztelek
kék-szőlőn a hó

lehetnék ózon is
és neked épített
nyolclyukú híd
pink akvarell

pókhálón napozó
harmatgolyó
ecseted alatt a táj
hangos magány

de sziklaszilárdból
légiessé nem lesz a nő
csak ha alszol szelíden
akkor szublimál

1.) Krinolin

Idegen vagyok,
nem erre a világra való idegen.
Kétszáz esztendővel ezelőtt születtem.
Nőiességem krinolinját hurcolom,
vasabroncsa csak gőgösen szorító lom,
a dús kelme előkelő, súlyos teher.

Molyette parókám a sarokban hever,
rizsportól fehérlő porcelán arcomat
keserves könnyeim törték darabokra,
csak nevet rajtam a leszálló alkonyat,
ki lehet a madárijesztő matróna?

Színezüst tükrömben száz emlékkép pereg,
kellemem, s bájam messzi földön híres volt,
lelkesen ünnepeltek a hű emberek,
valamennyi gavallér csak velem táncolt.

Hódolóim halottak, sírjukat lepi,
a szorgos idő kezével szőtt zöld moha,
nem bókolnak színem előtt soha, soha.
Kastély márványához szokott selyemcipőm
réges-rég megfakult, selyme szétfoszlott már,
a magam emelte magányfal körbezár.

Idegen vagyok,
nem erre a világra való idegen,
jó itt nyoszolyámon a szabad ég alatt,
fehér leplével a hold takar hidegen.

2.) mint

… mint giccs a falon,

emlékkönyvben rajz,

szikrázó szem,

az egyik igen, a

másik nem.

hűsítő zápor,

mennydörgés,

zivatar,

után fülledt

ölelő pára,

simogató szellő,

elsöprő szélvész,

befogadó mélység,

ernyedt alázat,

tartózkodó dac,

szánakozó mosoly,

kinyújtott kar,

biztos menedék,

fáradt utas,

tavasz,

nyár,

ősz,

ravatal…

3.) Ha

Ha asztalodhoz hívnál,
könyökölve hallgatnálak,
és kinézném a szemedből a könnyet!
Ha asztalodnál ülnék, illemtudó lennék,
de titokban a legjobbra készülnék!
Ha étellel kínálnál, tessék neked főztem,
bevallanám neked sokakat szerettem, 
ám  sose “nőztem”.
Ha asztalodnál ülve érezném kéz meleged,
ártatlanul néznék, titkon kívánnám testedet! 
Ha asztalodnál ülve találna az este,
mennem kell!
Hazudnám remegve, szemedet lesve,
hogy a fogasra néz e vagy titokban a háló felé téved?
Ha huncutul mondanád, jó helyt van az a kabát.
Mert mielőtt

‘elmennél’ vár téged a kád.
Szóval ne kérdezd, hogy megbízhatsz e bennem?
A választ meglátod ott mélyen a szememben.
Ha azt nem látod meg egyből,
esténk ne legyen egymásé se hálából se kegyből!
De ha megtalálod, ültessük Istent a sarokba háttal,
ne lássa, hogyan imádjuk őt egymásban!

4.) cím nélkül

jó, hát imádjuk őt egymásban, de aztán
Kedvesem Királyom agárkutyát kérek!
Fésűket és titkod! Gyöngyházfényű legyen!
Kérek még sok könnyűt semmi nehezet!
Nem vagyok botfülű csembalót rendelek.
Mézédes mázunkról lefolyna a valóság!
Ezért ha toppantok csend legyen! Ne kiálts!

5.) elvétett ajtószám

nem kiáltottam, csendben kopogtattam.

az egyik ajtó nyílott, másikon zár kattant.

nem is vagyok király, agaram sincsen,

ki nem vár tőlem semmit annak mondom; kincsem.

persze adni könnyű, elfogadni nehéz,

ha én adom, van kinek méz, van kinek penész.

de ha jól emlékszem én a szomszédban voltam,

igaz vékonyak a falak, de kilóg a lóláb!

6.) Szeretni csak így!

Gyere!
Az ajtó úgy van 
ahogy hagytad;
nyitva,
tárva.
Sosincs 
kulcsra zárva.
Lépj be, de ne 
nézz rám!
én se figyellek,
csak annyit mondj,

„haza”jöttem!

Vár a fürdőszoba,
vetkőzz le!
A ruhád old
a földre!
Fürödj meg
szépen,
csendben!
Mosd le magadról
az utolsó
tekintetet!

Csak

magadnak,

s
nekem

legyél

tiszta!

Hallod?

a kávés csésze
remeg a kezemben.

Érted

csilingel benne
a kanál,

téged zenél.

Vagy csak zörög,
mint egy régi
papírra írt
szerelmeslevél?
Ne törölközz meg,
vegyél fel köntöst,
vagy
vedd fel az ingem,

 gyere!
Nem kell
a szemembe nézned!
Most nem érdekel 
se az egész, 
se a részlet.
Nem érdekel, hol voltál,s
kivel,
az se
ha

senkivel!

Csak az, hogy

most

itt vagy

velem.

Ülj az ölembe, bújj hozzám!
Úgy érzem

fázol,

mégis égetsz.

ki érti ezt?
Ne sírj,

vagy mégis,

úgy hogy
szakadjon 
ránk az ég is!

Gyűlölj és ölelj,

marcangolj,

tépj szét,

magaddal ölj meg!

A többi

néma

szeretkezés…

7.) Kiválasztódás

A néma szeretkezésekre
lélektani magyarázat a riadt erőben
volt, mellyel öleltem, riadt volt a kezem
is megőrizni alatta a csontozat emlékét,
és borzalom! a sötét bogárszemben
megszámlálhatatlan fény nyüzsög!
Néma csendben szembenéz. Keres.
A sok női arc között csak engem nem talál.
S most, hogy kiválasztódtam betűi közül,
vajon engem lát?

8.) A látás bűvészete

Van úgy, hogy az ember nem lát csak érez,

összeforr testűk, a bőrük egyé lesz,

mindkettő érzi azt az egyet,

melyet Isten a vásznán az övére festett,

Persze néha kiderül Freud kanapéján fekve,

hogy ez két ember olyan mint a nyúl és a medve.

Soha nem tudják ki kinek a fogja,

testük lelkük  mint feldúlt szénaboglya.

Valahányszor egymásra találnak,

újabb esélyt adnak a „mocskos” halálnak.  

9.) Van mit / a dolgozó nő dala

Van mit aprítani a tejbe.
Van mit termelni a kertbe
Van virág a mezőn.
Van fű a legelőn.

Van az égen csillag.
Van ezüst hold, szép nap.
Van Isten a mennyben.
Van hely a szívekben.

Van víg dal a számon.
Van áldás hazámon.
Van sok vidám gyermek.
Van, kit sose vernek.

Van helye öregnek.
gyümölcse ölednek.
Van jövője a létnek.
Van vége a hétnek.
Van vége a hétnek.

10.) Nagyanyám

Kicsi, simogató keze
a takarón rebben,
a fal vakolat-könnyet sír,
vigasztalan pereg.
Minden más,
az idő, a szívdobbanás dermed,
akár a legszörnyűbb perced.
A szó csak zizzenő papír,
fülembe zárul, üresen kongó,
haja selyme a párnán fakó.
Meleg fényű szeme,
a múltban jár,
mint megkövült gyanta
a bogár körül,
borostyánná szelídül.
Minden tőle kapott
sejtem lázad,
vére ereimben szilajul árad.
A halál ágya fölött lebeg,
a vén lámpagyújtogató,
a szemembe nevet.

11.) női nem

Megépített egy isten
fáradt volt
és ideges
így lett szemem véreres
hószínű bőröm
fémmerev
s azt mondta csak szeretni fogsz tudni

ölelni nem.

Tudsz majd születni
szülni
kéjt és gyalázatot

verset írni nem.

Egyik kezemet a mosogatóba
tette másikat a vasalóra
hullámhajamat a csillagokra
fonta
álmaimat égre futó
bazaltba írta
hogy élni tudjak

s halni nem.

12.) magzat – álom – ballada

Megszeppent lány …

Uram! naponta hány?

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Az ajtóhoz tántorgott,

mely magától nyílott.

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Jópofa doki kedélyes hang,

zsebében tömött, boríték rang.

Törékeny magzatlétünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Ütött az óra készüljön,

üljön a csikóra, hogy ne szüljön!

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Jéghideg fogó tálcához koppan,

csúszik a húsba, koponya roppan.

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Végzett a doki simít a ráncán,

néma a sikoly, ikrek a tálcán.

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!

Léttelen lélek ne szórd az átkod!

Rút ez az élet, szálljon el álmod!

Törékeny magzat létünk

Anya! Irgalmazz nékünk!
Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben