minden reggel hajszálpontosan ébredt
a rituáléit sosem hanyagolta el
mikor az anyja meghalt akkor is betartott
minden lépést íratlan szabálykönyve a fejében
fejezetekre bontva megkövetelte tőle
negyvenéves múlt ránctalan arca nem egyezett
korával frizurája a századelő borbélyainak
keze munkáját idézte a gondosan formázott pajesz
szép kerek füleit hagyta érvényesülni
szabályos ívet húzva fölötte
teste amin talán zsír sohasem volt elveszve
lötyögött a kék munkásruhában
a gyárba ahol dolgozott olyan mindenesféle
lóti-futi mondvacsinált kertészként
kerékpárral tekert be szinte versenyezve a széllel
útközben megszámolta piros autókat
ha ötvennél több volt jó nap ígérkezett
ilyenkor beszédes lett
a mondat végét felkunkorította mint a
jófajta kérdéseknél szokás

  • hogy van ? ( Gyurka, Kata, Pista, Sára )
    kíváncsian várta a választ addig
    még a seprű is megállt a kezében
    amivel a vasforgácsot seperte ki az esztergapad alól
    gondosan felírta az apró papírfecnikre
    a munkások által igényelt ételeket
    az adott pénzmennyiséggel együtt
    aztán száguldott a népboltba
    sohasem ment egyszerre két helyre
    hétkor az élelmiszerbolt meghozta az árut
    nyolc órakor a dohányüzlet
    tizenegy felé pedig a patika posta egyebek
    kiválóan számolt tűpontosan adott vissza
    soha nem nézett az emberek szemébe
    sildes sapkáját szorosan a fejébe húzva
    leszegett állal járt kelt szája sarkában
    biggyedt vigyort ringatott
    sokszor elgondolkodtam rajta
    mintha kinevetné az embereket akik
    a háta mögött lenéző mosollyal hiszik
    különbnek magukat nála
    pedig dehogy azok hisz nincs nekik
    olyan csodaviláguk mint Verdunkának
    órákig el tudta nézni a fáraóhangyák
    vándorlását imitálva a gyomlálást
    a kukák melletti mélyedésben
    a tavaszi levelek táncát a lenfőző üzem mellett
    Verdunka néha megnyílt nekem
    olyankor felemelte a fejét és valahova mögém
    nézett a messze távolba gyöngyszürke szemeivel
    soha nem tudtam elkapni a pillantását
    egyszer majdnem vittem neki egy sündisznót
    kutyáink elől mentettem meg
    aztán lemondtam az ötletről kiszúrtam volna az álmait
    ha a gyárudvaron targoncával végigmegy rajta valaki
    nagyon megijedt akkor is mikor a tűzjelző sziréna
    megszólalt fülére tapasztott kezekkel szaladgált
    hiába kiáltottam rá: -Verdunka ne félj!

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben