Beszédült a menetszél huzatába
a város, ittvoltam-ot dúdoltam.

Sejtettem ezt-azt, mármint hogy vége lesz,
hát kiengedtem a Pluszélményeket

a lehúzott ablakon. Be is zúdult
a szétkent rakpart, mint a google street view-n

a húzott, torzított kép. Homályba fordult
hiányjel. Gyorsítottam. Itt a búcsú.

Mint egy hirtelen megértett tekintet
értem, hogy ez így van, máshogy nem lehet.

Jelen és Romlandó határán áthajtok,
túlélő teszt volt-e? – ezt inkább hagyjuk.

Máshol sietek élni még. Nevetni
felhúzható kutyuson, bort inni

szeretőm emlékére. Máshol is fűtik
a világ anyagát, nem csak érintik

el is érik egymást, vannak ilyen helyek.
Helyemet fegyelmezetten megtartom,

mint éhezők sorában ételt remélők,
mint nők a percenkénti végítéletből.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben