Ha szorosan behunyom a szemem zöldet és vöröset látok, meg alvadt vért apám karján.
Azóta is csak úgy nevezem, hogy a borzalmak napja. A zöld békák szinte repültek a nyitva hagyott kertre néző franciaablakon befelé. Kikerekedett szemmel szurkoltam apámnak, aki a nagyméretű, kétrét hajtott napilappal lapátolta ki az ugráló kavalkádot. Némelyek kicselezték a szemétlapátot és apám háta mögé kerültek. Onnan már könnyű dolguk volt, terpesztett lábbal másztak a szekrényekre, a karácsonyról ott maradt szárított narancsszeletfüzéren hintáztak. Azt is ki kell dobnunk, hisz ki tesz békanyálas girlandot a karácsonyfára. Te feltennéd? Én ugyan nem!
Apám munkáskesztyűjével fogom majd meg, úgy viszem a kukáig.
Légtornászként cuppantak a csillárra, nyújtott karral, ahogy illik.
A tévé melletti könyvespolcnál hatalmas tolongás támadt, a szörnyetegek felfedezték, hogy sokkal könnyebben feljutnak a szabálytalan könyvgerinceken a magasba, mint a csupasz falon. Hova a fenébe másznak?
-Jézusom! A nagymama!
A pávakék cirádákkal díszített urna megingott, majd a polc szélén billegni kezdett. A mozdulat lassított felvételként égett a tudatomba..
Nem törött el, a teteje viszont lepattant.
A nagymama az ég felé szállt, a por a vajszínű szőnyegre hullott.

Szegény végre kiszabadult, úgysem értettem, hogy fér el abban a szűk dobozban. Anyáék tették bele, azt mondták, ezentúl így fog velünk lakni.
Mikor nem hallották, elmeséltem neki, mi történt velem az iskolában, de most ezek a rohadt dögök tönkretették ezt is.
Kivel fogok ezek után beszélgetni?
Egyre jobban a falhoz lapultam, szinte beépültem a derékszög vékony vonalába.
Hirtelen kivágódott a bejárati ajtó.
Anyám viharzott be rajta. A bevásárlószatyrot kiejtette a kezéből, dagadt cipó pottyant ki belőle, egészen a régóta üres, öreg, füles-fotelig gurult.
Anyám felkapta a partvist, és harcos amazonként apám mellé ugrott. Együttes erővel visszaszorították a támadást. Nagyot kattant az ajtó zárja. Tompa puffogás hallatszott. Az üvegre sárga trutymó fröccsent kívülről.
Szörnytakony – gondoltam.
A bent maradt békákat a szüleim, egyesével kapták el a lepkehálómmal.
Mikor este elaludtam, harlekinkaticákról álmodtam.
Nem a klasszikus katicák voltak, angyalhajuk úszott utánuk, apró lábukon gyöngyös topán villogott, a nagymamám terelte őket ezeréves tollseprűjével egy hatalmas befőttesüvegbe. Ott úgy kavarogtak, mint a hógömbömben a szemcsék, mikor jól megráztam. Térdem a mellkasomhoz húztam. A gömbölyű melegben, tudtam, semmi bajom nem eshet.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben