Talán valahol mégis itt maradok,
még megmaradok benned,
s mint mellényzsebben felejtett
tegnapi lista
összegyűrt árkain az elfolyt tinta;
nyomot hagyok, ki vagyok, s voltam
szíved zugain, míg átloholtam,
tűzön át, vízen át epekedve,
míg sóhajként hullva tenyeredre,
teltek az évek…
Duna part kövein gubbasztó lámpafény
látta csak, amikor te meg én…
temérdek titkunkat őrzi az éj.
Így valahol mégis megmaradok,
még ott maradok benned,
mint farzsebedbe elrejtett
üzenet csókja,
megkopott rúzsfoltban az élet sója;
nyomot hagy majd mi vagyok, s voltam
szíved zugain, vágytól borultan,
tűzön át, vízen át epekedve,
ma sóhajként hullnak tenyeredre
rendre az évek…
Duna part kövein gubbasztó lámpafény
nem látja, soha már, hogy te meg én…
temérdek titkunkról ő sem beszél.
Valahol mégis megmaradok,
ott ragadok benned,
mint függönyráncon az árnyak,
ha felkel a nap
egy versbe fakuló pillanat leszek;
s tán nyomot hagysz arról,
mi voltam
neked.
(Bp. 2018)
0
Tetszik a “keretes” szerkezete, és a remény mely a végére beteljesedés lett.
A legvégét, felkérésnek érzem egy tangóra…
Nagyon jók a képeid, gratulálok!
Üdv
Zé
na szép, majdnem kitoltál velem. 😀
első olvasatra azt mondtam, hogy ez nem B.k.-s vers.
aztán 4-5 olvasás után csak meggyőztem magam, hogy tévedek, erre itt látom, hogy dal, meg “íródott” meg direkt közhelyes…
na, majdnem belefutottam… 😀
egyébként 4-5 olvasás után az jött le, hogy mély érzelmi alapokról íródott a vers (ami, mint kiderül, nem is az 😀 ) és egyébként egyáltalán nem rossz, csak nem olyan amiket megszoktunk tőled. amit első blikkre írtam volna, az az volt, hogy az a nagyon könnyed ecsetkezelés hiányzik nekem, ami rád oly jellemző, hogy a szavak, mintha maguktól jönnének szépen sorba állni, jó rendben, ahogy kell. erőlködés nélküli lágy tónusok rendje. itt inkább mintha egy nehéz olajfestményt néznék, nem érzem a kezed szokott könnyedségét. ettől még szerintem nem rossz, csak nem a rád jellemző stílus.
szerintem 🙂
” ez nem B.k.-s vers…nem a rád jellemző stílus” Ez így van. Sláger szerző sem leszek, ez is biztos. B)
Szép, szerelmes vers ez. Én a középső részt kihagytam volna. Az első négy versszak olyan ütős, és a befejezés is , hogy talán nem kellene. Persze ez csak az én véleményem, az olvasás közbeni érzésem. 🙂 Nagyon jó vers, gratulálok.
Erika
Úgy látom, hogy meg lett húzva a cím 😀 szóval így csak a lényeg maradt le: ez egy “dal”, illetőleg egy vers-zene pályázatra íródott jó pár éve, de végül nem küldtem be. Első próbálkozásom ebben a műfajban és nem voltam vele elégedett (és még mindig nem vagyok vele igazán baráti viszonyban), így eddig sehol se tettem közzé…
Mint mondtam, szép az alkotásod. Békülj ki vele, kérlek….
Nem tudom, miért maradt le a teljes cím. Sajnálom. Ha dal, az egy kissé más, de így is azt gondolom, hogy nagyon jó.
Erika
Rendben. Végül is elmondhatom, hogy megpróbáltam írni egy dalt és több-kevesebb sikerrel ment is.
Örülök, ha tetszett neked… 🙂
Jó a cím. Tényleg fájó, ha “semmiért egészen” és csak a szív csücskében vagyok ott.
Viszont egészen biztos, hogy az emberek nem felejtik el egymást, égnek egymás szívében.
Kissé zavartak a rossz tradíciók: epekedve, sóhajként hullnak, temérdek titkunk, fakuló pillanat, mi voltam neked. De az lenne nagyobb baj, ha bele akarna halni a költő az érzelmeibe, ha átcsapna túlcsordulóba vagy ha hisztizne mert nem teljesült be a szerelem.
Fegyelmezett sorok, meleg, szeretetteljes.
A közhelyek direkt vannak benne, ezáltal a többség számára emészthetőbb, mint dalszöveg. Szerintem. 😀 De azért nem vagyok biztos a dolgomban.
A hozzászólásban sorolt tradicionális kifejezéseket nem tartom közhelynek, ezektől nem csak dal, hanem óda jellege is van. Más, régi szövegek szavajárása és énbennem van ellenállás.
A tradícionális egyik szinonímája a konvencionális, vagyis hétköznapi és közönséges. De ha ezt a vonalat követjük, akkor szerintem simán belefér az is, hogy elcsépelt, közhelyes… 😀 talán pont emiatt nem vagyok vele kibékülve.
Köszönöm Kata!