Ha most lefeküdnék,
és meghalnék,
akkor elfeküdnének
a ház alapjai a falak alatt.
Cseréptetős csillagok világítanák be
Isten helyett az ablakok
rövidlátó szemeit.
Benéznének gyerekkorom
szörnyei azon az ablakon.
Nagyapám lehajolna és
szánakozva nézné
az arcomat.
És én kiabálnék, mint egykoron
a bárányok, akik végül elcsendesednek.
Mindig úgy.
Mindig ugyanazon a helyen.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben