Ki verset ír, nem éri átok,
szavakba mágiát kever,
papírra folynak így az álmok,
talán lehull a ködlepel,
s a szív megint ütemre dobban,
hiába állt előtte romban,
virulva jár, a ritmusa
dobolja versbe, nincs tusa. 
Ki szállni vágy, magába mélyed – 
előbb keresd meg álmaid,
pihennek ott, s a csalfa hit
takarja drágakőnyi fényed;
ereszd ki hát, magasra száll,
s a Múzsa csókja rád talál.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben