Kint hangtalan feslik fel a nap fodra
s mint ormótlan, fakó tűzfal az ég,
tövében kushad a loncsos utca,
rajta rianások mint ijedt fecskék
röptének cikk-cakkja;
kakofón kép.

Bent a plafonról
mállik épp a reggel;
rég’ kopasz percein fel-
felordít a barna csend:
„Felelj!”- majd szemébe nevet
s míg pislákol a terítőn egy szikra
poharamban muslinca lebeg
merengő szemmel,
ki, ha tudna, futna
de nem mer,
vagy nem tud,
átmeneti kiút
számára
a kávém
tejjel…

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben