Próbáltam elmagyarázni a láthatatlan embernek a recsegő doboz és a

bedrótozott tükör

túloldalán, hogy hova is akarok menni, kivéve, hogy

nem tudtam

magam sem – egy Szentföldi házszám, Kairó, vagy a

Damaszkuszi út?

Mindenesetre x számú perc múltán, ahol x egy igen kis szám,

ott találtam

magam egy szintetikus leopárdbőr ülés mélyén és vitt egy

Ford Zefír

rámpák, forgalom elterelések és egyirányú utcák hálóján át törve.

Kilövünk,

felettünk izzó lámpasor a Gázművek kopár téglafala mellett és kicsit

kiengedek belül:

ezt a helyet ismerem, mint a tenyeremet, kivéve, hogy most a tenyerem

a hátam mögé van kötve.

Aztán megállunk egy nyitott ajtónál, amiről eddig nem tudtam,

hogy létezik.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben