Szorosan ültünk az asztalnál, a viaszosvászon abroszt mindig letörölte anyánk, az agyonhasznált mosogatóronggyal, étkezés előtt. Akkortájt a szivacsot hírből sem ismerték a falunkban, úri huncutságnak nézték volna. Jól használható volt, bármelyikünk kinőtt alsógatyája erre a célra.
Apánk birtokolta a legerősebb széket, a súlya miatt meghajolt volna a többi, izmos hátsója alatt.

*

A TSZ-ben dolgozott, állatgondozóként. Anyám csak legyintett, amikor kérdeztük kimehetünk- e hozzá.

  • Menjetek! Apátok a téeszcsében bassza a rezet. Halvány fogalmunk sem volt róla, ez mit jelenthet.

*

Szerettem a gazdaságba kijárni, ha időben érkeztem, mindig kaptam frissen habzó, meleg tejet. Apánk a tehenek tőgyére kapcsolt géppel apasztotta le őket. Hallottam egyszer azt mondta Pistának, a lovásznak:

  • Megyek, kifosztom a csöcsüket, ezeknek a marháknak. Hatalmasat nevetett, mély öblös hangján utána.
    Mintha valami zsebes lett volna. Akkor azt gondoltam, hogy rabolt tejet kortyolok.
    A többi gyerek nem ivott belőle, elhitték, hogy az a bociké, és ők is olyan foltos jószágokká válnak, ha belenyalnak.

*

Múlt vasárnap Gyurkával hasaltunk az ágyuk alatt, mikor bejöttek ebéd után.
Jóllakottan fetrengtünk a pókszarban.
Rántott húst sütött anyánk. Mikor letette az asztalra a piros füles dagasztótálba, szemfülesnek kellett lenni, hogy a legnagyobbat tudjam kivenni, egy piton gyorsaságával nyúltam az edénybe.

*

Apánk komótosan kifűzte a cipőjét, megcsapta az orrom lábszaga. Egészen enyhének éreztem. Az ünnepi lábbelijére nem tapadt trágya. Eldőlt az ágyon, a bútor sírósan megnyikordult.

  • Add a csöcsödet Maris – mondta. Anyánk halkan kuncogott.
    Biztos voltam benne, hogy most anyánkat feji meg és reggel abból lesz a kakaó alapja. Gyanúm bizonyossá vált, amikor elindult felettünk az ágy, ringott, mint Karcsi bácsi ladikja a tavon. Nyögés, zihálás hallatszott.
  • A fejés fájdalmas dolog- súgtam tanító szándékkal Gyulának.

Ahogy most ránézek anyánkra, töpörödött arca a kendő résében, aszott cipóként kukucskál az elé tett megmelegített levesre.
-Sótlanul főz ez az Ilus, károgja rekedt hangon.

  • Mit hoztál még ? Pizzát? Eszi azt a fene, vidd a francba! A kutyának se kő!

Anyánk mindig is ilyen morgós fajta volt.

  • Családi örökség – vigasztalt Gyulus az öcsém, mikor délután elmeséltem neki.
  • Annak örüljél bátyó, hogy a feleségeink nem ilyenek!
  • Hát, ja ! Még! – tettem hozzá lebiggyedő szájjal, majd folytattam:
  • De a rántott húsa, az mennyei volt tesó!
Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben