azt hiszem el kell hogy induljak
oda ahol a súlytalanság állandó állapot
ahol nem mérnek kilóra mégis számítok
oda mennék ahol egyenesek a szavak
kerülik a kacskaringós útvesztőket
átvágnak nyílként a mezőn mégsem sértenek
oda ahol a simulékonyság nem ér célba
a felesleges kutyaugatás sérti a fület
és leülni kényszerül

illene indulnom kár a maradást erőltetni
jó viszonyokat ápolni földig hajolva
hogy mindenkinek jó legyen
rutinosan tenni a hangokat egymás után
szépen sorba hangzatos mondatokká formálni
hogy elégedettek legyenek azok a fülek

elmennék már egy ideje hisz megfojt
a köhécselő arcomba prüszkölő
fásult érdektelenség
az egymásra nem figyelés
megfáradt ingere köröz fejem felett
keselyűcsőr várja a pillanatot

amikor ott leszek majd ahova
eljutni szeretnék helyére kerülnek
a mozaikdarabkák beleillik
vállam gödrébe a kiváltság
hogy én magam lehessek
egyedüli felelősséggel
a mindenség iránt

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben