A bűn az egyetlen olyan keletkező valami, amely soha nem szűnik meg. Jézus ezt a kozmikus bilincset akarta széttörni, amikor bocsánatot és szeretetet hirdetett. Sajnos megfeledkezett arról, hogy a bűn azonnal átszövi az elkövető egyént, egész lényébe beleissza magát, s ugyanezt követi el a megbántottban is. A hermetikusan szigetelt tudatban, az emlékeknél is lehetetlen meg nem történté tenni egy eseményt. Míg a megbocsátás és a szeretet virtuális tényezők, tisztán a jelen lakói, hiába ismételjük, nincs gyökere bennünk. Még egyszerűbben: bocsánat és szeretet, azok csak szavak a bűnnel szemben. Érdemesebb lenne kutatni a bűn keletkezésének mechanizmusát, hogy már abban a zónában megállítható legyen. Hasonló egy fekete virághoz, kidugja fejét bensőnk humuszából, aztán fejlődik, szétterjed és minden erejével behálóz, mérgeivel lebénít, hatalmába kerít, felébreszti a bosszút. Keletkezése olyan viharos, hogy csak évek múltán képes a gondolkodás higgadtan értelmezni mi történt. Az okok, tényezők végtelenek. Részei nem tűnnek fel, nem tűnnek fontosnak. Egymást keresztezik és fejlődnek egyre összetettebbé. Gyökerük legmélyebb ágai az Én halálösztönéből táplálkoznak. Mivel az istenség bizonytalanságban tart minden embert, ezért senki nem rendelkezik megbízható alapfeltevéssel. Automata üzemmódban éli életét az ember, s ezért a bűn is egy kusza, értelmetlen gyomnövény, vagy inkább hasonlatos a rákbetegségek ön-konstruálódásához. A másik tényező, hogy az élet kerete a Föld, működésében erőszak, fájdalom, szenvedés, azaz az egész emberiség kiszolgáltatott a bűnnek. Ebben a rendszerben kikerülhetetlen s nem nyerhet táptalajt a Bocsánat és a Szeretet sem.
Mi akkor a teendő? Hiszen ami megtörtént az az idegrendszerben örökre ott van, az idegrendszert átverni nem lehet. Ráadásul az elkövető és az elszenvedő más-más perspektívából lát rá a tettre. Az elkövető bagatellizálná, felejtené, a sértett nem felejt, sőt naponta sót szór fájdalmas sebére. Amikor Jézus megbocsátást és szeretetet hirdetett talán egy kölcsönösen jól kidolgozott etikus kapcsolatra gondolt, amelyben már nem kell bosszút esküdni a bűnös fejére. Lehet Jézus mindenkinél korábban, a ma élő filozófusok előtt is jóval korábban felismerte az Erény Etikát, bár szerintem inkább utilitarista etika szerint élt. Azaz minél több embernek legyen jó, mindegy milyen áron. Kenyérszaporítás, halszaporítás, olajszaporítás, tanítás és gyógyítás szombaton is, még a törvényszegés kockázata árán is. A halálbüntetésig feszítette a húrt. A keresztre feszítés ítéletével ki a bűnös? Hiszen a törvényeket be kell tartani. (Deontológiai etika.) Vannak rossz törvények is, akkor is be kell tartani.
Húsvét lévén ajánlom mindenkinek M.Scorsese megosztó alkotását, a Krisztus utolsó megkísértése opuszt (1988). A gondolatkísérlet ugyanolyan erősnek hat, mint 33 éve a film elkészültekor. Pszichológiailag is, teológiailag is nagyon érdekes a kérdés: mit tett volna Jézus, ha lemond az isteni útról, a bibliai forgatókönyvről? Élhetett volna tovább emberként? Kell -e kétség egy erős identitás megerősítéséhez? Az igazi dilemma a Golgotán, a kereszten kezdődik, amikor a Sátán utoljára kísérti meg Jézust az emberi élet kínálta kényelemmel és örömökkel, ha a kereszthalál helyett megtagadja Istent, megszabadul a szenvedéseitől. A testi szenvedések közepette, a halál árnyékában Jézus elképzeli, mi történne, ha engedne a gonosz csábításának és az isteni helyett az emberi sorsot választaná. Még azért is ajánlom a filmet, mert Jézus különbözik az ókori istenektől. Narratív története is van és emberi is.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben