dicsőítő ének

óh te földöntúli erőte szentséges dühimádlak tégedlábaidnál térdepelekáldd meg bűnös lelkemfaragj belőle csodáthogy hasonlatossá váljakmagasztos tükörképedhezalig álltam lábra márisott sürgölődtél mellettem aljas vétkeimelkövetése után nem rejtettedvéka alá...

Már soha másképp

MEGMÁSÍTHATATLANUL hányszor öntöttem szoborba arcodathogy körbe cipeljem akár egy trófeáta nekem tökéletest a bronzból eleventcsak lélegzetvételkor éreztemgipszporral lett tele a tüdőmpedig azt hittem tökéletest alkottamelfelejtettem hogy én is egymegismételhetetlent...

Végtelen ébrenlét

éjjel nő hajnal férfimondtad(az alagsorbanegymás után négy cigi)mikor megkérdeztemszerinted mi a halál kint felgyűrt felhőknyelték az éjszaka hamvaitmegcsókoltálmég azelőtt hogy látnádnem tudok sütniholdként ezüst sugárraltavi békátmég rákot sem(gammávalcsontevőt)...

összevisszafoglalás

végtelenített szalmakalapbanmérgesen nézek hol a jutalmamnem vagyok itthon már ezer évemiért hoztad vissza volt rajta bélyegaz is eredmény hogy megmaradtambár néha saját csontomat faragtamnehezen gyűltek össze az évekörülök örülnék már a felénekvégtelenített ciklusban...

Határtalanul

Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta… Kicsi lány, piros a szoknyád, repül a hinta, magasra, még magasabbra; jaj, a falak ismét megmozdulnak, összetekerednek, gömbölyödnek, összeszűkülnek, belém mélyesztik karmaikat…...