Szerző: Ötvös Németh Edit | máj 10, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Próza
Szorosan ültünk az asztalnál, a viaszosvászon abroszt mindig letörölte anyánk, az agyonhasznált mosogatóronggyal, étkezés előtt. Akkortájt a szivacsot hírből sem ismerték a falunkban, úri huncutságnak nézték volna. Jól használható volt, bármelyikünk kinőtt alsógatyája...
Szerző: Tóth Gabriella | máj 9, 2021 | Alkotóterem, Irodalom, Próza
Hajnali 3-kor ébredt. Vasárnap volt, mit csináljon? Felöltözött. Szeme a gyűrött ruhákra tévedt, nagy sóhajtással vasalni kezdett. Közben kigondolta, hogy meglátogatja a szüleit. Hamar végzett, de korai lett volna elindulni hozzájuk. Végül úgy határozott, hogy...
Szerző: Ötvös Németh Edit | ápr 27, 2021 | Alkotóterem, Irodalom, Próza
Kocsisné Lehelet Ilonka, miközben feltette a pulykacombot főni, elgondolkodott, hogy a mai nap megfelelő lenne- e a halálra. Minden vasárnap délelőtt eszébe jutott ez a kérdés. Eddig még soha nem érzett hozzá elég erőt. A történelemtanára is megmondta a...
Szerző: Évi | ápr 13, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Próza
Szerda reggel. Két nappal vagyunk a nagy csoda ünnepélye után. Álszent ováció, hipnotizáló katolicizmus. Ha nem dolgoznék az Egyház csodaváró ünnepein is, sosem láttam volna egyik éjszaka a kórház színhibás, kis doboztévéjén a Discovery csatorna „Hiszel benne?” című...
Szerző: Évi | ápr 7, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Próza
Töretlenül megkövet a tükör. Törött. Ám itt van velem Occam most már minden reggelen. Én fésülködöm, ő borotválkozik, épp annyival magasabb nálam, amennyivel lealacsonyít hozzá a tükör homorúvá mozdult fele. Utálja. Én meg imádom, hogy meztelen. Dacolva a...
Szerző: Évi | ápr 3, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Próza
Apró szúrás. Meghatározhatatlan mélységben, detektálhatatlan időben. Csak a szín az, amit sosem felejtek már el. Egy angyal, akinek méregzöld íriszcseppek pettyezik keserű csokoládé tekintetét. Volt már holtmerev a pupillám, akkor vesztettem el a színlátásom. Occam...
Legutóbbi hozzászólások