Szerző: Horák Andrea Kankalin | ápr 24, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Líra
Ki verset ír, nem éri átok,szavakba mágiát kever,papírra folynak így az álmok,talán lehull a ködlepel,s a szív megint ütemre dobban,hiába állt előtte romban,virulva jár, a ritmusadobolja versbe, nincs tusa. Ki szállni vágy, magába mélyed – előbb keresd meg...
Szerző: Horák Andrea Kankalin | dec 31, 2020 | Alkotóterem, Irodalom, Próza
Szilveszter hajnala volt, még éjsötét, derengő fények nem kíváncsiskodtak be szobája ablakán, öt óra lehetett. Mindig a kakasokkal kelt, nem volt különösebb oka ágyban maradni. Résnyire nyitotta szemét, a hátára hengeredett, hatalmasat nyújtózott, akár egy elégedett...
Szerző: Horák Andrea Kankalin | dec 28, 2020 | Irodalom, Kiállítóterem, Líra
Ma télruhába öltözött az élet,s a szél vezényel új melódiákat,ha int a pálca, jégcsapok zenélnek,faágak ónköpenyben intonálnak; fehér lepelt szitál a menny a földre,havas fenyők hajolnak összebújva,csak égi lámpa fénye fonja körbe –a hold elindul éber éji...
Szerző: Horák Andrea Kankalin | dec 24, 2020 | Irodalom, Kiállítóterem, Líra
Bolyong a téren, és az illatsodorja észrevétlenül,fenyők között magára pillant;ruhája megkopott, feszülbokája nyűtt cipőbe nyomva,kezén a bőr fagyott sikolybasajdul, Ő vacogva bágyad,így legyint a félhomálynak,elgyötörve vándorol tovább…tovább, a csillagok...
Szerző: Horák Andrea Kankalin | dec 16, 2020 | Alkotóterem, Irodalom, Próza
Megszólalt az óra végét jelző csengő, kiengedte diákjait, egy-egy mosolyt simogatott rájuk, majd letelepedett a tanári asztalhoz, gondolatai a múltba tévedtek – egészen nyolcéves koráig –, akkori tantermében találta magát.Tél volt, kint hatalmas hófúvás, alig tudott...
Legutóbbi hozzászólások