Szerző: Bólya Katalin | márc 6, 2021 | Alkotóterem, Irodalom, Líra
Kupacok egymásmellett, kidobott,már nem kell,semmire semjó kacatokmohó turkálókdobálják szét,kutatva megmaradt,másnak mégértékes utáncsak az énhalmom érintetlennem motozbenne senki,kinek kéneálmatlan éjüres várakozáskínzó fájdalombéna tehetetlenségvánszorgó időhiába...
Szerző: Bólya Katalin | febr 15, 2021 | Alkotóterem, Irodalom, Próza
Búzakalász-szőke fiatal lány tarka virágruhájában, apró cipellőjében pörög-forog, tetszik a tánc. Égszínkék szeme kacéran villan, táncolna még lankadatlan. Pedig a zene is elcsendesedett, a tücsök már nem játszik hegedűjén, a madárdal is egyre halkabb, tétovább.-...
Szerző: Bólya Katalin | febr 3, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Líra
Vállamon üldögél a magány, karjaimban megkövült ölelések, dologtalan két kezem üres ölemben, tenyeremben kérges nem érintések, ujjaim közül csordogálnak céltalan nappalok és éjszakák. Neked már nem jutott, vagy talán az öröklét tiéd, s nekem, ki tudja még… Vajon...
Szerző: Bólya Katalin | jan 31, 2021 | Alkotóterem, Irodalom, Líra
Sietve surran az országútaszfaltja a négy kerék alatt,vágyakozva tárja elém a tájvölgyeit – dombjait, csábítóillatot sodor be lágy szellőa félig lehúzott ablakonFák hívnak, integetnek,kellemes utazást ígérnek,kezem magától löki be alemezt a lejátszóba,...
Szerző: Bólya Katalin | jan 17, 2021 | Irodalom, Kiállítóterem, Próza
Ritka pillanatok egyike. Pár órára a nap is megunta az állandó szürkeséget, félre tologatta a felhőket, és lenézett a városra. Nem bánom, hogy pont az orrom előtt ment el a villamos, ráadásul tudom, hogy minimum negyed órát kell várni a következőre, ha nem...
Legutóbbi hozzászólások