Háló

Miszerint

A fájdalom deltacsatornájában ott vár a megnyugvás: Félelem nélküli immár a  halál. Parttalan  otthon, semmibe tűnő tételbe szorítottan ott van az átlényegült tény: Miszerint :Vége….Elbontattam. / talán leszek…de egyszer  biztosan voltam. /

Miértek (ké)reggel…

Minek utána, annak utána egyfelől a nagy  nihil mert miért is  aggódna múló önfeledten a csábvitéz ha  egyszer  sem bír el  vele….hát  legyen mondta rácsapta sár gőzös  lelke  deszka ajtaját és elszalad vele, mint  fodros  kutya  sáros  őszön hajdanán ám, senki fia  letegezte önmagát mert még sem bánkódik -miért is – a  rühes  kocsmaasztalon   búbánatos  poharak csengésével miközben a […]

Kérdés

Most balga szavakon nyargal az  értelem, úgy tűnik végtelen messze a  megnyugvás. Menedék a  sűrű  magány, ahová  a  gondolat még  visszatalál az illúzióerdő színes ostobaságából, bízván ,hogy  tisztára marja  a  kérlelhetetlen  IDŐ. Tán hiába? Az ész,elme tisztasága  mit sem ér! Odakint lám a  fekete ronggyá agyonmosott fehér lett, s  csakugyan  fehér a fehér  ..? Megkeverték a  finom ízű  színeket, mélán  […]

Búfelejtő (Egy vagyonőr naplója….)

            Nemrég még az utcán zengett a dal,  szólt hozzám, fülembe harsogta szüntelen: építsd a hazát! Hisz tiéd a rög, mihez kötődsz, élj ,akár  szegényen  e szerint! Mondd, mit tehetnék hát, iszom a bort megint. Anyám úgy élt, s beszélt, ahogy diktált a lelkébe mart igazság. Vesztett. Tudom  ma  már szájából igaz volt a szó, míg dőzsölt álmok romján az  […]

Hová…?

Borzas felhők varkocsába szalagot font fenn az  alkony, bíbor csipkés ledér leány,  miért szomorkás, csupa talány. Tüzet fútt rá a déli szél,  lobot vetett, izzott az ég… Mondd! Hová repít az éj…?

Lázálom…(Egy kamaszkori szalmonella fertőzés margójára…)

Visznek. Megint visznek. Zavaros kék lé felettem az ég, s a meleg  szeptemberi napfény melegéből semmi sem jut a  sebtében  rám vetett , gyűrött lepedő alá. …Lehet, nem is szeretném. Húz az álom  maga felé erős inas kezével, s amint megfog, nem enged. Lehunyom  szemem, vibrál, bánt  a fény, sárgán izzik pillám  súlya   alatt, akár gyomromból nemrég  a feltörő hányadék. […]

Kéretlenül….

                                                       Kavargó  gomolygásból válogatom                                                   a tollhegyre méltót, mint  anyám hajdanán                                                       a sárga fényű konyha asztalán                                                                  az olcsó rizsszemeket.                                                  A ma lesöpri súlyos kezével a míves szót,                                                          agyamban éket  feszít, éget,                                                             különös formába forr,                                                       betű – ábrát szül a kerengő  fény.                                                                                                       Kényszer, hogy ne fájjon annyira a szorítás…..                                               maradjon  fenn a rostán,mint  […]