Kocsisné Lehelet Ilonka, miközben feltette a pulykacombot főni, elgondolkodott, hogy a mai nap megfelelő lenne- e a halálra. Minden vasárnap délelőtt eszébe jutott ez a kérdés. Eddig még soha nem érzett hozzá elég erőt. A történelemtanára is megmondta a középiskolában, hogy az öngyilkosok bátor emberek. Ő nem gondolta magát Herkulesnek, aki biztos simán lenyeste volna a saját fejét, nagy bátorságában. Ámulva képzelte maga elé a szamurájokat, akik életük utolsó pillanataiban annyira kitárulkoznak, hogy az már gusztustalan.
Nehezen tudta eldönteni azt is,milyen formában távozzon?
Ahogy a szép fényes kanállal szedte le a habot, hányingere támadt. Lehet, hogy várandós, vagy a végtelenségig szimatolt korai levesszag borította fel gyomra nyugalmát. Amennyiben az első esemény igaz, úgy el kell halasztania a halálfutamot, ha a második, akkor mehet a buli.
Az önakasztás túl bonyolultnak tűnt, nem tudott normális csomót kötni, a barna fűzős cipőjén is mindig kibomlott a bog.
A zöldségekről lehántotta a burkot, olyan tiszták lettek, mint egy újszülött, a sikamlós magzatmázat lemosta és beledobta őket a levesbe.
A marhanyakat tegnap este csinos darabokra szabdalta, az állástól a tányér alján összegyűlt vért beleöntötte a mosogatóba, nézte ahogy többirányú patakként igyekeztek a lefolyó felé a vörös sávok.
Kézfejével megtörölte a szemét, csípte a hagyma amit aprított. Büdösnek érezte a piruló húst. Ritkán főzött ilyenfajta állatból ételt, majd jól megöntözi a vörösborral, amit vett hozzá, akkor talán elmegy a furcsa szag. Az ura majdnem megitta az este. Az utolsó pillanatban ordított rá: – Ne nyúlj hozzá, az a marháé!
Így Kocsis György aznap is sört ivott.
Lehelet Ilonka a bedagasztott tésztából hat rudat formázott. A telefonjáról nézte le a mintát. Az volt a baj, hogy a film rendkívül gyorsan forgott, ezért ötször fonta újra az anyagot, mire sikerült a csinos kalács. Közben a csupa liszt telefont majdnem összetörte dühből, de tudta akkor György kettévágja láncfűrésszel, hiszen tőle kapta a készüléket, alig egy éve. Igaz, akkor megoldottnak tekinthette lett volna a halálnem kiválasztását és a kivitelezésre sem lett volna gondja.
A nokedliszaggatója tönkrement, így a kis deszkáról vagdosta bele a tésztát a lobogó forró vízbe. Fulladás kizárt, víziszonya volt.
Marad a gáz, pisztoly, esetleg a párbaj, ha holnap a főnöke arcába dobja a cérnakesztyűt – mélázott el rajta.
Jó nap ez a halálra! – vélte Ilona. Mikor ebéd után régi jó szokás szerint Gyuri ismételten nem köszönte meg az ebédet, helyette a kanapén nagyot horkanva elaludt.

Tetsztett? Oszd meg másokkal is! Köszönjük.
Megosztás Facebookon0
Továbbküldés e-mailben