Nyomokban idézek
Mivel nem mondhatom meg,
engem mi idegesít,
ezért tovább csinálom azt, ami téged.
Azt hiszem ez az a működési képlet,
amit hasonló helyzetben követek.De mostanában sokat hallottam arról,
hogy mennyire fontos az alázat.
Amihez, mint a megbocsájtáshoz,
nem létezik izom, amit mozgathatnék – amióta takarítógép és mop váltotta fel a felmosórongyot, mert az oltár elé kevesen, keveset térdepelnek már a nők, mint én is, vagyis legtöbben soha, mint én is, hivatalból lettem ateista népművelő, hogy beszántsam az embereket az istentelenségbe.
– Nem létezik, vagy csak nem fejlődött ki,
az alázat képessége az új generációban,
mert “mindenki egyenlő” egyelőre, míg fal nem adja a másikat.
Bár, csak a “legfelsőbb férfi” előtt.
S mert lehozták Istent a Földre felebarátnak.
Fele se tréfa!
Mi már rég a földön élünk a XXI. század
második ötödét kezdtük el, lassan fél éve,
a “globalogazdi” gyarmatbirodalmában –
rejtett diktatúra.*
Alázat vagy alázatosság?
Külső, vagy belső igazodás.
Külső: A tekintélynek megfelelni.
Félni a büntetéstől.
Belső: A szerető és szerett személynek kedvére tenni. Boldogan. Magunkba így építeni a jót. Mert a rossz, a jó hiánya.
Ezért van szükség a szeretetre, mint katalizátorra. Hogy ne romoljon el a mi világunk. Ne jusson ebek harmincadjára.“Onnan tudom, hogy meggyógyítottam egy férfi klienst, hogy elfordul, mikor meglát a buszmegállóban, hogy ne kelljen köszönnie. Mert arra az időre emlékeztetem, mikor
segítségre szorult.
Már a tudatalattijában sincs meg a gondolat, hogy szüksége lehet rám.”
Mesélte egyszer az ülésen,
a lakásán, és nem adott számlát.
Egyik sem adott számlát.
(Én, sem adok számlát az írásaim után.)Így vagyunk mi is a kéretlen kritikusainkkal.
Többnyire nem szeretjük őket.
Aki meg az igazat mondja meg,
még ha tapintatos módon is, akkor is, többnyire utáljuk. Legalábbis én. Példának okáért, tiszta szívemből utálom …-t, aki tényleg olyan, mint a neve. Neki álarc kell, hogy bátor legyen. Úgy döntöttem, nem hallgatok. “Sírjon az ő mamája.” Ezt is ülésben hallottam.Amikor az anyukám kritikával illetett,
nem vette figyelembe, nem vonta ki belőle, vagy nem adta hozzá a viselkedésemhez a saját hatásait.
Ezt éreztem én igazságtalannak.
Ezért hallgattam,
amit konokságnak gondolt.
Mostantól nem hallgatok.
A kiégés jelei mutatkoznak nálam.
Néha cinikus vagyok.“Az ókortól kezdve bizonyos pontokon felbukkant a rinocérosz
Európa történetében is,
de mindig a periférián maradt,
vagyis makacsul ellenállt a kulturális képzeletünk gyarmatosításának.”
Olvasom ma reggel, az angliai Biggleswade-ben, a 24.hu – n, miközben fekszem az ágyon, és forog velem a világ.
Ó, rinocérosz! (Mért vagy te rinocérosz?)
Meghökkentő, és vadul szórakoztató verses regény XY író, költő tollából. Azon számos ismerősöm egyike, akit magamra haragítottam. Nem tudtam anno megvédeni a megtakarítását a 2008-as válság hatásaitól. Mindenben rám hagyatkozott. Nem értett hozzá. Nem tudom miért, elég sokáig azt hittem, egy őz lelkű matematikus.Amikor kritikával illetsz, nem veszed figyelembe az engem ért hatásokat.
Mert mit tudhatsz te rólam?
Egy dolgot kérhetsz rajtam számon.
A játékszabályok betartását.“Nem hiszek abban, hogy a feltétlenül szükségesnél erőteljesebb kritika előremutató lenne, így magam részéről kifejezetten kerülöm negatív értékelések megfogalmazását. (Jelen esetben…)”
Írta ezt XY a Nagyítóban (XY verse alatt). Az ő arcán aztán van álarc. Tripla is.
Lehet mégse kellene ginkobilobát szednem, ha így eszembe jutott a neve.
Ez csak úgy kikívánkozott. Addig nem tudok tovább lépni, míg ki nem adom magamból, bocs! Az nem elég, hogy éjjel a párnámba suttogom. Az ördög vigye …-t! És az összes globalistát.