Háló

Megtekintve: 123 alkalommal

.Produkció

   A kerthelyiség asztalainál jókedvű társaság köszöntötte a felkelő napot.

Ünnepelték az előző esti sikerüket, az első közös sikert.

A csapat legfiatalabb tagja mintha elkülönülten ült volna a többiektől, látszott rajta, hogy csak testileg van jelen. Barátnője finoman kibontakozott az „épphogycsak” ölelésből halkan a fülébe súgta, hogy mindjárt jövök, finoman homlokon csókolta, és eltűnt a mosdók irányában.

A srác mintha tudomást sem vett volna róla, csak ült gondolataiba merülve.

 A bejárat felől mezítlábas cigány lány közeledett rózsákkal, mögötte egy öregasszony.

A fiú elvett egy szál rózsát és kérdés nélkül kirakott az asztalra egy ezrest. Az öregasszony

elrakta. Majd megfogta a srác kezét, finoman kibontotta az ökölbe zárt ujjak közül a már majdnem elkékült hüvelykujjat, és végigsimított az izzadt tenyéren.

A fiún furcsa borzongás futott végig tetőtől talpig. Ilyen puha finom érintést még soha életében nem tapasztalt, felnézett és a ráncok közül egy meleg barna szempár simított végig az arcán. Az öregasszony beszélni kezdett, nagyon halk kellemes bársonyos hangon. – Egész életedben sikerekben lesz részed, bejárod a világot, soha nem hibázol, soha nem tévesztesz….

azaz… csak egyszer.- Mondta még halkabban.- Amikor hibázol, akkor meghal az, akit a világon a legjobban szeretsz, vagyis akkor hibázol, amikor meghal az, akit a világon legjobban szeretsz. Elengedte a fiú kezét és végig simított az arcán. Elcsoszogott.

A srác utána nézett az öregasszonynak, és nem hitt a szemének és a fülének; az öregasszony keze koszos, repedezett volt, piszkos ápolatlan körmökkel, és a hangja rikácsolva hasított a fülébe; tenyerében a jövője, ki akarja megtudni a szerencséjét?

A mosdó felől közeledett a barátnő, a fiú megrázta magát, egy gyors mozdulattal a rózsát a társaság egy éltesebb hölgy tagja elé hajította, majd köszönés nélkül távozott.

A lány kővé dermedten állt, semmit nem értett, csak a sírás fojtogatta.

  Siker, siker, siker a világ minden táján.  A férfi soha nem tartozott egy társulathoz sem, előadás előtt és után senkivel sem beszélt, érintkezett, furcsa magányos figurája volt ennek a fényes, hangos éjszakai világnak.

Furcsa és megmagyarázhatatlan érzés nyomasztotta; mikor gyakorolt mindig tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit csinál jól és rosszul. Tökéletesen érezte a lapokat a kezével és azonnal tudta, hogy hol követte el a hibát, amikor a lapok ezerfelé robbantak a levegőben.

 De a színpadon olyan érzése volt mintha nem ő csinálná a produkciót. Úgy nézte a kezét, mintha valaki a háta mögül átkarolva, helyette  bűvölné a lapokat.

Sokszor érezte, hogy a lapok szinte a fizika törvényeit meghazudtolva, a levegőben meg-megállva maguktól találnának a bal kezébe.

Hosszú – hosszú évek óta nem szeretett senkit, és gondoskodott róla, hogy őt se szeresse senki. – Ehhez megvolt a tökéletes forgatókönyve, ebben sem hibázott soha. Igazi vérbeli bűvész volt.

Egy előadás után, ahogy éppen a szállására tartott, a zebrán elütötte egy autó.- Látta hogy közeledik, de már nem tudott cselekedni. – Vagy 30 métert repült; hason fekve landolt  és homloka hatalmasat koppant az aszfalton. Elsötétült előtte a világ.

 Jó reggelt!

Hallotta a halk tiszta bársonyos hangot, de nem nyitotta ki a szemét, nem akart tudomást venni arról a furcsa édes szinte ismeretlen borzongásról, ami végig futott az egész lényén. Naa, elég volt a lustálkodásból, és egy finom  puha kéz simított végig az arcán, érezte, hogy gyengéden átkarolja valaki és szelíd erőszakkal fel akarja ültetni az  ágyban.

Meg akarta keményíteni magát, vissza akart térni a magányába, a biztonságába, de nem ment túlságosan is váratlanul érte a hatás, és túlságosan is mélyen volt belé ívodva az elfojtott vágy valaki után. Engedte, hogy felültesse a hang és a kéz tulajdonosa, érezte az illatát és érezte a nőt ahogy átkarolja és finoman alig észrevehetően hozzá ér a melle.

Kinyitotta szemét. Na végre hallotta és egy barna szempár nevetett rá;- ugye nem akarja, hogy a hátamon cipeljem ki a fürdőbe? – Mondta a csinos vékony ápolónő és gyorsan homlokon csókolta a férfit de rögtön bele is pirult mert mindketten érezték, hogy ez nem amolyan kedveskedő, öregasszonyoknak és gyerekeknek járó puszi volt.

Az egész napjukat együtt töltötték a korházban, beszélgettek, meséltek, nevettek, felszabadultan. Szerelmesen? A férfi nem mert egy pillanatra sem egyedül maradni. Félt. Félt a gondolataitól, félt magától.

Este mikor a nővér újból munkába állt elköszöntek egymástól, másnap reggelre találkozót beszéltek meg. A férfi egy piroskirályra írta fel a telefonszámát és a címét. Hosszú percekig tartó forró csókkal búcsúztak, mindkettőjük szeméből kicsordult egy – egy könnycsepp. A két könnycsepp szájukban egybe olvadt.

A fellépésre aznap este is a megszokott időben érkezett. Öltözőjében pontosan úgy végezte az utolsó próba gyakorlatokat, mint máskor de most nem rontott, mint máskor.

Az utolsó mutatványáig minden a legnagyobb rendben folyt, tökéletes kivitelezés, taps……

Az utolsó trükk; szélesre tárt karokkal indítja a jobb kezéből a lapokat és  azok szépen, rendben megérkeznek  a bal kezébe. Egyszer, taps. Kétszer, taps. – Nem ura a mutatványnak a lapok maguktól repülnek egyik kezéből a másikba. – Háromszor, taps. – Abba kéne hagyni! – Négyszer,….a lapok szinte megállnak félúton, egy kicsit lebegnek, aztán egyszer csak szétrobbannak hangtalanul, de ő hallja a robbanást. A lapok lehullnak a színpadra. Ám egy mindnél magasabbra repül, táncol fönt a reflektorfényben, aztán lassan kezd aláhullani, majd felgyorsul és tompa puffanással ér földet. A közönség először néma csendben vár, majd mégis kirobbanó tapsviharral jutalmazza nagy bűvészt.

   Ezt ő már nem hallja, rohan a kórházhoz, átverekedi magát a kordonon, tűzoltók, mentők rendőrök között furakszik…… a negyedik emelet egyik szobájának nincs fala………

A tömeg gyűrűjében egy letakart női testet vett észre, a fekete fólia alól egy fehér finom kéz lógott ki, görcsösen szorítva egy kártyalapot.

Vélemény, hozzászólás?