Jegyzet, magzatpózban
Jegyzet
“Nem szeretem az embereket” – volt …-os mondta nekem, mikor egyszer találkozni és beszélgetni szerettem volna vele. Ezért hívtam fel telefonon, cím anyagból. Az … üzletkötője voltam akkor. 2000 környékén lehetett. Az … ráterhelte a jutaléktartozását a házára. Most beteg, várja a végrehajtást. Mondta, akkor.
Én a …-t, az … – t, az … – t, a … – t megúsztam, de az … – t én sem.
Azóta eltelt 22 év. Vajon mi lett vele? Mert hiszen, így magát sem szerette. Vajon volt-e lánya aki megmentette? Vagy utcára került? Én csak az egyik …-i házamat veszítettem volna el, ha elpotyázzák, 1.400.000 – ért. Pedig sokan kérdezték, sokan megvették volna 5 milláért is.
De a lányom átutalta az összeget a fiamnak.
Aki rendszeres utalást állított be az …nak. Mert választhattunk, a végrehajtónak is fizethettünk volna havonta két évig x Ft-ot.
HA NEM ISZIK NEHEZEN VISEL ENGEM,
ÉN MEG NEHEZEN VISELEM, HOGY NEHEZEN VISEL.
Utálom, hogy annyit zabálok.
Hogy nem állítok magamnak korlátot.
Semmi kétség, a katonák szeretnek harcolni.
Imádnak lövöldözni az ellenség drónjaira,
imádják a tűzijátékokat.
Hiányozni fog nekik, ha vége lesz, mint nekem a két fokos isonzói patakvíz, Szlovéniában.
Hordoztam olyan dolgoknak a szégyenét, amelyet soha nem követtem el.
Nem kértem! Nem kértem! Nem kértem,
hogy kényeztess el!
Kevésbé szeretsz majd, ha megkérlek, törlessz!?
Nem dugtál, fejtél.
De ha akartál volna, nem tartott volna olyan sokáig a kapcsolat.
Ha sikerül felbontanom a kapcsolatot, s meglátom fájdalmát, megszakad a szívem.
Kvázi férfi, kvázi nő vagyunk egymásnak.
Régen kialudt parázs.
Kitapostam magamból a dühöm javát.
Átlátok az erdőn.
Azért kellett szemüveg, mert gyenge voltam látni.
Bántó a valóság.
Félek az összeomlástól, amit én okozok majd.
Nem tudok szeretni, amíg félek kimondani dolgokat, amik a megélése útjába állnak.
U.i.: Az … nő azért nem szerette az embereket, mert nem fizették a biztosításaikat.