….. és fogd az almára
……. és fogd az almára!
Egy napon a Jóisten, jóízűen nevet,
lehajolt a Földre a porba írt egy nevet.
Elborult az arca, elmélázott kábán,
a porból, homokból életre kelt Ádám -.
– Lődörgött a Földön heverészett léhán,
s az esze kin járt? a még nem létező Éván.
Megszánja az Isten, vagy tán bosszút forral?
Egy bordát összekever a már bevált porral.
Feléledt a massza, létrejött a páros,
nélkülük nem lenne ma sok ezernyi város.
Megrázza az Öreg láthatatlan kaprát,
nyit a párosnak egy kifogyhatatlan kamrát.
Telve volt a kamra, minden földi jóval,
így szól az Isten dörgedelmes szóval;
Ehettek bármit mi éhetek elveri,
íme itt egy alma, mi karmátok terheli.
Intézi a szavát főleg a nagylány Évához;
vegyél innen bármit, de ne nyúlj az almához!
Beszélj! Beszélj! vigyorog Ádám,
mert ott jár az esze a nagylány Éván.
Besurran Éva a tele spájzba,
ráteszi kezét a tiltott almára.
A léha Ádám utána oson,
megpihen szeme a szűz halmokon.
Észreveszi Éva, az almát nyújtja,
ám látja, hogy Ádámnál nő az élet kulcsa.
Feledik az almát s egymásra harapnak,
Hogy legyen mit mesélni a sok tudatlan papnak.