Háló

Megtekintve: 35 alkalommal

Zarándok-vers (negyven napra) /első ciklus/

I.

Kezdő ima

Uram, mondd, mit teszünk!?

Gyarlóságunk lesz a vesztünk?

Pénzzel tömött szemmel

adjuk el a szeretetet;

tagadjuk a legszebb

érzéseket, a nemesebb

cselekedeteket…

Ó, Uram… kegyelmet kérek…

Uram, mondd, még meddig

vagyunk képesek elmenni!?

Kéj-ittasan bántunk,

gyilkosokkal cimborálunk;

asszisztálva bűnhöz

– mennyi vér tapad kezünkhöz…

Szentelt víz lett méreg.

Ó, Uram! Öntsd ki! Nem kérem!

Testünk genny-fekélyes.

Uram! Kitől jön e végzet?

Úgy szít gyűlöletet

politika s felekezet,

mint rákos daganat:

írtja a jó sejtfalakat.

Ezüst szálon (l)élek –

Ó, Uram… védelmet kérek!

Uram! Most vess véget

az ellenségeskedésnek!

Verd le páncéljukat

a gonosz baka-bábuknak,

vágd le szárnyaikat

az ördög angyalainak…

Segítsd a félőket!

A békés hit-szenvedőket!

Uram! Kérve-kérlek,

imádkozva nappal s éjjel…

Adj fényt: barlang-lakó

testvéreinknek; hit-fakó

rajzaikhoz fess színt,

olyant, mely föld-felszínre hív

egy mennyei képet…

(Csillag-fiaddal hozd létre!)

Uram, adj még reményt,

egy kis irgalom-kedvezményt…

Bőr-láncon vergődnek

a jóhiszemű szegények;

rendszer-elesettek,

kik csont-ketrecben reszketnek.

Ó, Uram… küldjed már!

Minden rab: megváltóra vár…

Uram! Magasságos!

Lásd e szörnyű valóságot:

tűz-hóhérok jönnek,

szíveket gyűjtő lidércek.

Gép-királyok űznek

ártatlan tündér-gyermeket.

Rémes mese-átok!

Mentsd meg ettől a világot!

Ó, Uram! Vedd elő,

szent erőd legyen teremtő!

Ne forduljon ember

ember ellen, még ne legyen

az alázatosság

elveszett jellem. És bocsáss

meg a kétkedőknek:

nekünk, a hős hitszegőknek,

kik keresztet vetünk –

már arany-bálvány lett kezünk…

Uram, kérve-kérek:

még egy esélyt… a kezdéshez.

II.

a

fény-hit

körbeér

mint éltető

szívkoszorúér

ha

égre

engedem

ima-kezem

szent madárként száll

egy

bíbor

hajnalon

búcsú nélkül

megyek csend-útra

még

egyszer

meglelem

az elvesztett

lélek-kegyelmet

ne

legyen

ön-vésett

se vér színű

az új sors-kereszt

III.

keresztfa alatt

sirató aszony-árnyam

feltámadt gyermek

IV. 

Gondolat-glória 

Higgyek abban, hogy a közösség egység, 

és, hogy szív-részük csak nemes dobbanás?

Higgyem, hogy karja ölelése gyengéd,

s bőrrel érezhető lélekvallomás? 

Higgyek el mindent, mit próféta zenghet, 

még akkor is, ha talmi köpenyt forgat? 

Higgyem, hogy stopperóra mérhet percet, 

míg egy emlék-szemcse is időt lophat? 

Vallom az esztéták éleslátását;

szemlélem a nemes nyolcrétű ösvényt. 

Mag/am/ba rejtve természet varázsát, 

keresem a legtisztább élettörvényt.

És vágyom a szent szeretet áldását, 

az erényt… az isteni tündöklést… 

V.

Alkony-fohász

Ősz nyakán

szép ökörnyál-lánc;

szivárványgyöngyeit

zörgeti a szél keze –

így kedveskedik

ez a huncut Nemere.

Mindjárt táncra is pörgeti

– madarak trillázása

lesz a muzsika -,

pont erre készült el

a levelekből szőtt ruha.

Libben a

füstbarna szoknya,

és milyen divatos

a galagonyapiros fodra.

Még megvillan:

mokkafekete harisnya,

zöld-tarkás ing és annak is

a ringlólila masnija.

Puccos prémre

nem futotta,

elérhetetlen a hermelinfehér felhő –

s az amúgy is téli cicoma.

Vörhenyes kabátkáján

aranysáfrány minta;

dohány-csipke kendője

ahogy ott lapul vállán,

olyan, mint egy évszak-nimfa

(nagyon elegáns,

nincs benne

semmilyen puncsszín-hiba).

Természet színpadán

vasderes cipellő koppan,

mintegy idő-intő jelként:

palaszürke palást pottyan.

Érkezik az éjszaka sötét lovagja,

látszik már holdezüst kalapja

– vajon kit visz magával karonfogva?!

*

Évek óta kísér egy ilyen

állhatatos álom…

Istenem!

Csak ez a kívánságom,

hogy méltósággal vehessek majd részt

egy ilyen mulatságon.

Tőled ez legyen az utolsó ajándék:

életemet – ilyen emlékképpel

sikerüljön zárnom…

VI. 

hitetlen vére

lecseppen az oltárról

újjáélesztés

*

pogány szavakból

formált szobrom leomlik

felemelkedés

*

poklot elhagyva

aláhulló fény-stóla

keresztelkedés

VII.

Levél (jelenből a múltba)

„Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!“  Lk 10,5

Drága Jézus!

Még most is kevés az apostol,

és ha valamelyik útra térne –

hamar megállítja a protokoll.

Mit mondhatnék, kedves jó Mesterem…

Otthonomat csak ott lelem,

ahol a neved a védjegyem.

Többször indultam a pusztába,

felvettem a meggyötört háló-ruhámat,

majd minden kijárat-kilincsen

volt ragasztó, amolyan “bogártapasztó” –

nem jutottam messzebb, mint az utcára,

ott koldultam oldó tanítást,

de kiderült: rovarirtó volt minden tanár

– így visszatértem…

és nesztelen várlak, drága Messiás…

Láttam a gyógyítókat,

a gyönyörű gyöngy-gömb

lakókat…

Tudom, hogy milyen vékony

a szivárványhártya,

mely összeköt minket

a valós valósággal.

(Kérem az igaz küldöttjeidet:

segítsenek a

homály-helyeken

hányódó lelkeken)…

Elképzelem:

ki lehet a cédrus alatt daloló,

ki lehet a kórház mellett parkoló…

Felidézem:

ki lehet a fehér port lerázó,

ki lehet a hajlékot áldó…

Mérlegelem:

ki lehet a saruhordó,

ki lehet a márkakoptató…

Most, hogy

kiüresítettem a szavakat,

egyetlen zárógondolatom

maradt,

a csend-lakat…

(Békesség a szív-ház lakóinak!)

VIII. 

J/övő/ szonett

Szegény zsivány paraszt… Saját magát is

hamis tulajdonosra advabízva,

de megtanulta: káromolni bárkit

lehet (csak elhitetjük: ő a birka). 

Ha minden áruként kel útra – máris

az összes ócskaságra ár lesz írva -,

eladható kacatnak óriási

a haszna. Szív bezárva, tárca nyitva… 

Kiforduló világ, beforduló szem. 

A lélek ős-eróziója nagyra

becsült, de nincs kincs-érdek beszerezni. 

S hány “bájt” ad új erényt a bűnre? Ó, nem… 

Csak fém-rivalda. Robot és keresztfa.

(Analóg program: Jézust felismerni…) 

IX.

Gyerekként…

Ott láttam vonatot,

ahol sínek se voltak;

ott, ahol a fények

kockákként sorakoztak.

Ott véltem megértést,

ahol üvegek törtek;

ott, hol szilánkhegyek

sebeztek, mint tárgy-szörnyek.

Ott éreztem békét,

ahol sellők zokogtak…

ott, hol a fény-babák

pincében szomorkodtak.

Ott leltem álomra,

ahol a mesék féltek –

ott, hol szép ruhában

kísértettek a rémek.

Ott forogtam körbe,

hol ringlispíl repített;

ott, hol a szabadság

dzsinnje: láncra feszített.

*

Ott eszméltem fel, hogy

színezett szívvel élek,

hol megjelent Isten:

.. szeretet-égiszével…

X. 

“paradicsom”

határtalan szeretet

kertjében 

nyílik a

legszebb erőszak-virág

2021. szep. 24 – okt. 03.

Vélemény, hozzászólás?