Jóváhagyta: Hatházi Áron
Szerkesztői megjegyzés: A szöveg korrektúrára szorul.
Befejezetlen fejezet
Arra ébredt, hogy jól érzi magát. Éhes és szomjas. – Víz,… tiszta igazi csapvíz… az igen gondolta.
Még egy kicsit játszott a napfénnyel, csapdába akarta csalni. Ahogy ott táncolt a fehér huzaton, vidáman, kacéran, arra gondolt, hogy becsalja a paplan alá akár egy szűzlányt. Óvatosan addig – addig húzta a paplant, hogy a napfény már a szélén imbolygott. Most! Kiáltott fel magában megemelte a paplant majd gyorsan visszaszorította a testére. Óvatosan bekukucskált, de nem látott semmit. De érezni annál is többet. Persze az ember a saját szagát már megszokta, sőt ugye másét is szinte szeretjük persze mindig a pillanatnyi béke állapota szerint. Mert ugye a hadiállapot hát az más. Aztán megállapította, hogy a reggeli menetrendszerinti… még mindig olyan, mint kamaszkorában. Gondolkodott, hogy mi legyen a sorsa gondolatban maga elé idézte a nem kevés még ma is szóba jöhetőket, egy – egy, szép „példánynál” elidőzött, érezte, hogy néhány köbcenti messziről elkerüli a szürkeállományát. Ha – ha gondolta, hogy magasról? Hát, ha fejen állnék, akkor igen.
Azután úgy döntött, hogy semmi huncutkodás balkézzel rácsapott a jobbjára, na az meg vissza.. Nem mész onnan! Ennyi elég is volt, hogy visszaálljon a természetes dávidi állapot. Kiment a fürdőszobába kieresztette a hideg vizet és vagy 7decinyit meg is ivott. Ez jól esett. Kihúzta magát és szinte látta magán az egészség „kicsattanó” jeleit. Majdnem hideg vízben fürdött meg és úgy vizesen ment a hűtőszekrényhez, hogy reggeli után nézzen. Egy tányérra pakolt kolbászt, zöldpaprikát. Igen! Ujjongott magában. Zsíros kenyér! Paradicsom, Paprika. Kolbász vissza, só, kenyér, tálcára, irány a szoba. Tálca letesz, mert a víz kissé elvette az étvágyát. Inkább csak a gondolattal játszott, hogy majd jót eszik és már ült is a géphez. Vadul írni kezdett, folytatta a regényét. Rettenetes gyorsasággal írt. A gondolatai, alig bírták követni az ujjait. Félszavak? Nem érdekes majd javítom. Hogy menny idő telt el, nem lehet tudni, de vagy három oldalt írt folyékonyan.
Aztán megállt. Mi van? Kérdezte magától.
Most vette csak észre hogy a főhősét szerencsétlen hajléktalan, munkanélküli, elhagyott, kitaszított, zsenijét, éppen most veszik föl egy nem is akármilyen munkahelyre,álmai munkakörébe. Már vitte is az előlegből ruhát venni, már viszi is a cég által biztosított lakást elfoglalni. Ja és persze nő is volt a dologban. Már a karaktere is meg volt. De őt valahogy nem akarta adni. Ő az övé? Nem, nem egy ilyen kis tehetetlen senkié! Na nem! Ez így nem megy tovább. Mit nem akar még ez pali? Ráadásul holmi életigenlő írást nem ad ki senki. Tragédia, mocsok,szenvedés. Hát nem érzitek? Érzéketlenek vagytok. Szenvedni, szeretni,csak mi tudunk. Mondta a világ fájdalmával az arcán. De ez a fájdalom még nem volt elég hiteles. Mi az, hogy szerencse, meg kilábalás? Egy frászt! Oda ment az ablakhoz, leengedte a redőnyt olyan lazára, hogy egy kis fény azért jöjjön be, persze csak az árnyék kedvéért. Aztán véletlenül letört egy darab kenyeret és bekapta, de csak forgott a szájában. Végül mégis leerőltette. Erre megint szomjas lett. Irány a hűtő. Egy doboz sör? És egy hang belülről; Vigyázz nem mindegy hogyan iszod meg. Töltsd ki az egészet egy korsóba és egyszerre húzd le! Ne ízleld, mert akkor esetleg nem kívánod! Fél korsó csak a szomjadat veszi el és akkor ott vagy ahol a part szakad. Várhatsz míg újra szomjas leszel. Addig csak kínlódás lenne! Fogta, kitöltötte, lehúzta. Érezte, hogy az egész testén végigszalad „az” a kellemes érzés. Már is számba vette, hogy hány doboz van még? 8 Na ez egy darabig elég. Azután egy hírtelen mozdulattal kivette egy üveg pálinkát és csak úgy meghúzta. Sör, szilva, szobába. Aztán a géphez. Jól érezte magát. Nem akart végleg kibaszni a hajléktalannal, de nem folytatta, hanem elmentette egy külön fájlba a három oldalt. Talán álomnak majd jó lesz valahol a végkifejlet előtt! Azután ott folytatta a szálat, ahol az előző pálinkák és borok hatására gombolyította. Hagyta a szerencsétlenét a bűzben, mocsokban. Tölt, iszik, tölt, iszik, kényelmesen elnyújtózva egy karosszékben. Majd odatántorog a telefonhoz tárcsáz; szi a! nincs kedved felugrani? – Sajnos nem tudok, csilingel a valóban csalódott hang. Pálinka maga mellé. Tárcsáz, kérdez, kortyol, tárcsáz, kérdez, kortyol. Sajnos nem tudok, csalódik a csilingelő. Végre egy; De. Épp erre volt dolgom. Csilingel bele a fülébe. Kortyol, tántorog, ajtót nyit, bezuhan, nem emlékszik…..
Csilingelő szerelmesen nézi, felhúzza zipzárt, kiveszi kezéből az üreset, eloltja a cigit, megigazítja a le sem vetett ruhát, és boldogan csukja be maga után az ajtót… pedig ki sem volt írva, hogy…