Megsárgult jegyek
Ketten voltunk a vészterhes folyosó két oldalán.
Ahol a halál és az élet, ki be jár.
Fogtad a kezem, mely már egy másik oldalról üzent.
Kérték, adjam át, a fájdalom egy megálló,
Mely fölül az Ég tekint le Rád káromul!
Hajdanán arany s ezüst közt jártuk a táncunk,
Most koszos poharak verik fel másvilági nászunk.
Alatta mi marad?
Csak a hús és a porc,
Egy eljövendő víg élet álmai tűnnek el a függöny mögül!
Fájt a gyümölcs halála.
Oly korán hajtották fejfára.
Elmondani nem lehet,
Ha az égető menet, füstté teszi véredet!
De megtalállak drága magom,
Mert kihajt újra, s virágba borul az almafa!
Alatta hűs bort kortyolva,
Lelkünk nyugovóra tér a hegedűszóra.
Ha kinyitom a kottát,
Vajon az évszázad mocskát, feloldja-e pár elkenődött ütem?
Megkaphatom-e a pecsétet, melyen a Teremtő keze pihen?
Mely már nem ötszörös csak négy,
Így a tejútra szóló jegyemmel elhagyom a kínt,
Felemelkedem, hogy meglássam
Hogy egyszerűen meglássam a FÉNYT!