Fényünnep
Túl
szagoktól rángó szemhunyásokon
taposva
túl sokszor oltott tüzek nyomát
a ringlispil inkvizítori intelemre
lassul
az ítélet még mindig nem a nagy
halál.
Micsoda év volt Alyscamps-ban!
Ónyelven bókolva kevert le az új szerelem
a szarkóma nem olyan, hogy csak terjed, fáj és hazug
mindig könnyen beleszeretek.
Aztán bevérzett a hold.
Most jobb?
Mert te annyira megvilágosodott vagy, hogy a szemed sem lesz fénytelenebb, ha esendőt látsz. Klisé, szánalom az én, ébredés után rögtön hat perccel, mert az ötnél még elhiszem, hogy számítok.
Azért, mert nem néztél még le, a cipőd orra alá meg a pokol tüze közé félútig, még nem vagyok nyomorultabb nálad, majd nevetünk azon, mint az idősek: latolgatjuk, melyikünk melyikünkbe sötétül hamarabb.
Lámpalázam van tőled, a kötél, amit tekertél körém, húsomba váj, táncoltunk is rajta, de te leestél. Azt mondtad, a reflektor. De másba élveztél.
Felgyújtom magam közepén a háznak, mint téli jelenet porcelánjának szívében az elektromos mécsest.