Háló

Megtekintve: 34 alkalommal

Kínpad

 

Kitöltötted az italt.

Mintha méreg kúszott volna el a garatom felett,

Úgy ömölt a bor és sebzett,

Mintha vízesés játszana a szivárvány mellett.

Ígérted megjavítjuk a szétmálló éveket,

Hogy egyszer kőtömbök leszünk,

Saját sírunk felett!

Az ígéretet megmarta az élet sava.

Kell ide a bors is, hadd élvezkedjen rajta a démoni faloda.

Elhagytad az otthon melegét,

Hogy másnak add lelked fagyott részét.

Nekem is csak a porc jutott,

Ami eddig megtartva állott,

Most darabokra hullajtva szét,

A szégyenbe taszított!

Kimegyek a kertbe,

ezt a cserjét érted ültetem be.

Neked adom a színes levelét,

Ezen láthatod,

Lelked fényes részét!

Ez Neked gyúlt hajdanán,

Hogy aztán a semmibe repítsd,

Hogy soha véget ne érjen a tengernyi kín!

Nevetésed a köztes létbe kíván,

Én áldom a napot,

Mikor az oltárhoz léptél némán,

Hogy az örök esküt a fejemre hányd lustán.

Szabadulok, ha akarok,

A lét börtönének rabja vagyok!

Vélemény, hozzászólás?