Háló

Megtekintve: 165 alkalommal

Csak ez

Azt álmodtam, hogy
utoljára téged láttalak, s aztán
megvakultam,
fogsorod csattanása lett
a végső hang fülemben,
hajad erdejének hullámai
pedig búcsúérintés hátamon.

Milyen szomorú és romantikus
álom. Sehol sem találom ébredéskor,
valahogy kicsurrantál a szám sarkán
mint az éjjeli nyál…
Mit szólsz, milyen gyönyörű metaforává
tettelek? Testnedv.

Csak szigma voltál. Mágneses erőtér.
Villódzó jele valami nagynak bennem.
S hogy hittem, hogy majd különbözöl,
nem leszel sem halott, sem hitszegő,
sem bőrborított, borzasztó idegen.

Szeretnék búcsúzni tőled, de
álmomban mész csak el, reggel ott
vagy az instán, a szárítóköteleken a városban
a te rongyaid suhognak, ha nem veszem fel
a telefont, féltékeny leszel. Kérdés, magadra vagy rám vagy kiváncsi karjaink között.
Torkomra szorulsz,
garatomba tapad nyelved,
madárnyelven liheged combjaim közé minden
bűnömet…

Engedd elengedni hitvány lángfelhőidet,
kérlek, ne légy már istenem,
ne kérd az áldozatot, hadd ébredjem valósággá álmomat utolsó harapásodról csuklómon.

Tedd le azt a kurva telefont, nem vagyok elérhető, miattad félek, soha, senkinek nem leszek, mert itt élsz és uralkodsz végtelen…

Igaz, néhány pillanatban tényleg ezt akartam, más sem adatott meg,
csak ez.

Vélemény, hozzászólás?