Háló

Megtekintve: 125 alkalommal

Csak a csipkerózsák suhannak a domboldalban

Semmi sincs ott, mégis látom,
ahogy menetel a múlt.
Szirupos könnyet húz, mint nihil,
ha szemgolyókon tapos.

Látom a nincset violán vibrálni
a holdsarló akár le is vághatta fejed,
de csak nyakon szúrt, és velem végzett
éjsütötte mosolyod.

A szád egész ligetet nyel, ahogy,
rajtam röhögsz, mert hiszem
illatát a fenyvesnek még dögködben is.

Szerinted lehettem volna őrszem, tűzbogár
vagy ólomkatona, felsebzett ég alatt ragyogón olvadó bíbor boszorkány;
de csak ember lettem:

(malignus csontrák)

Vak világok Istene, feldarálsz, mint havat,
hogy sírtkerted fölé hinthesd tetemem
Látod?
Ott az éden süllyed alá, bújócskázz velem,
rejts el szőrzetedben, és Évád leszek.

Úgy múlunk szerteszét, ahogy lüktetni kezd a hajnal.
Testem híd, láncold magad alá, és belém mártalak.

A szél leszel, újjászületünk légüresben,
épp hol a komposzt rohad.
Pókhálót húz, csiganyákot a kert,
ha veled csókolózom.
Az olyan igazi volna.
De csak a csipke suhan a domboldalban ördögszekér kerekeken.

Vélemény, hozzászólás?