Háló

Megtekintve: 144 alkalommal

bokáig

Mindig az árnyékot szerettem
nehogy a naplángok megolvasszák
bőröm festett rétegeit
s kihulljon irhám alól a
rettenthetetlen kő
abba ütközik kezed
ha kitartóan simogatsz
s azt látja az isten ha
kitartóan néz
szerencsére nem nagyon érdekli
kárhozott fia

Új módszert találtam a
versírásra
mérgező növényt szórok körém
meggyújtom
a füstöt beszívom és bokáig
süllyedek az aszott földbe
hadd jöjjenek a sasok
varangyok
böglyök
vigye kinek mi kell belőlem

S ha már csontjaimról a
hússzavak lefolytak-száradtak
megkérdezheted
mi fáj jobban
a fény vagy az eső

Honnan tudnád
hogy az imátlan csend

mert nincs kiért
s mert nincs kinek

Vélemény, hozzászólás?