Háló

Megtekintve: 114 alkalommal

A megérzés

 

Hajnal négykor ébredt. Frissnek, kipihentnek érezte magát. Kiment a fürdőbe, megmosta az arcát, megfésülködött. A konyhában felkattintotta a villanyt, és kávét főzött. Kortyolgatás közben arra gondolt, hogy hasznos dolgot kellene csinálnia. Szeme a nagy kupac vasalatlan ruhára tévedt. Vasalni kezdett, eközben eszébe jutottak a szülei.

– Vasárnap van, illő lenne meglátogatnom őket – gondolta. Ehhez azonban túl korán volt. Lezuhanyozott, otthoni öltözékbe bújt, majd a nappaliban a pamlagon végig nyújtózott.

Hirtelen megszólalt a telefonja. Felvette. Kati, a szülei szomszédja volt.

– Azonnal jöjjél haza! Apád meghalt – közölte. A lány nem akarta elhinni, de rohanni kezdett, nem babrált az átöltözéssel.

– Nem igaz – ez kattogott a fejében. A szülői ház előtt mentőkocsi állt. Szinte megnyugodott, úgy gondolta, hogy akkor még él az apja! Ám az ajtón belépve a síró anyját, és a letakart testet meglátva megdöbbent. Sírásra görbült a szája, de a mentőorvos a fülébe súgta, hogy az anyjának most nagy szüksége van a lányára. Az megkeményedett arccal az idős asszony mellé lépett, átölelte, és simogatni kezdte. A mentős elmondta a teendőket, majd távoztak. Hamarosan megérkezett a házi orvos. Szigorú arccal mondta, hogy ha hamarabb hívnak mentőt, az apja még mindig élne. A lányt mintha arcul csapták volna.

– Létezik megérzés! – sikoltott fel egy hang benne. És ettől még szomorúbb lett.

Vélemény, hozzászólás?