Megtekintve: 182 alkalommal
fehér éjszakák
szorítottam apám kezét
fehéredett az éjszaka
kiült egy szín az ajkára
sápadt szilva lila
üres tájak tükröződtek szemében
tágra nyílt neki a világ
a hitvány napok már nem rajzolnak
több ráncot homlokára
elnémult a munkaszerenád
zsivajtalan lett körülötte az erdő
a tölgyek egyenesen álltak
egymástól kérdezték csak halkan
milyen az íze a halálnak
Ötvös Németh Edit
0