Háló

Megtekintve: 63 alkalommal

Kötél – ránc

(Zalán Tibor terc című versére)

A kenderlét útjának felén
is túl egy csomóra leltem
no lám Zalán? gondoltam

talán egy vidám Faun…
délután ja nem délelőtt
kb már úgy fél előtt unt er

nem vagyok mint gyermek
kinek játéka selejt az útja
sose lejt kezébe nem való

ott lent a lant
kinek anyja nem
fogant szűzen

s korán zárult a tejüzem
maradt a tápszerre se
tellett azóta is vágyja

a duzzadó bukszát
csak hogy kerüljem a rímet
néha, hogy játszhassam

a léha hímet
melled se nekem kacsint
csak másnak

nekem nincs utánad
másnap mert kerül az érdem
pedig már kopik a térdem

marad a tűzforró imám
imádra várva az
említett között

persze fejben
fürdeni benned
mint forró tejben

falra firkantva
oroszlán szívtelen
nemed a pillanat

vörösbe fagyott
táncát betűkkel
kelteném életre

a pillanat szavakba
nem önthető varázsát
a jelenbe temetett

jövő jelét mögöttes
semmijét birtokolni
ízed illatod nyelvemen

fordítani meg nem értés
őrült jeleit firkantva
hasfaladra

maradva így egy percig
eljutva az osztástól a tercig
tékozló zavaromban

végre lemondani a
lemondásról az értésről
ébren álmodni az érintésről

add meg magad
minden napi betevőmnek
mi nem adta magát

már kihűlt varázsa
olyan mint virágnélküli
váza hatása

lehet szép ha üres
de rideg mint a leszáradt
piros festék a szürke falon

árnyék firka ábel és kain
a türelem véges mint a
vakolat s lám

csalóka rajzolat
a porban kain hever
az írás üt mint a bot

türelem véges
a rózsa hazudik
mert lehet ábelbóliskain…

itt most abba hagyom
s ezért vagyok gagyi
mert kenderlétem

nem záródó görbe
minek mentén
jutni nem lehet

csak körbe – körbe
mert véd az isteni burok
tartok a végtelenbe nem leszek hurok

Vélemény, hozzászólás?