A nagyreményű

(Az ügyeletes)

Dühös Cucor író kóklerektől retteg,

igét hirdet bőszen, mosdatja a lelket.

Kétmillió író e kicsi hazában

elveszi kenyerét, s ihat majd magában.

Díjakat kinézik remegő kezéből,

mit sem tud a jövő jólcsengő nevéről.

Dúl-fúl, szektáktól kér nyugtató tanácsot,

ha leszek papotok, követ-e zarándok?

Dicsérik is nyomban, ők is fénybe vágynak,

fizetnek, hogyha kell, nem nézik az árat.

Nőtt is az írónak nagyot az orcája,

mégis megmenekül híre és pompája.

– Bár rímel versemnek külseje, belseje,

mégsem leszek én a nagy szavak embere.

Hívei tenyerén bontott új vitorlát

s nevetve hegyezte szép új golyóstollát.