Megtekintve: 137 alkalommal
A nagyreményű
(Az ügyeletes)
Dühös Cucor író kóklerektől retteg,
igét hirdet bőszen, mosdatja a lelket.
Kétmillió író e kicsi hazában
elveszi kenyerét, s ihat majd magában.
Díjakat kinézik remegő kezéből,
mit sem tud a jövő jólcsengő nevéről.
Dúl-fúl, szektáktól kér nyugtató tanácsot,
ha leszek papotok, követ-e zarándok?
Dicsérik is nyomban, ők is fénybe vágynak,
fizetnek, hogyha kell, nem nézik az árat.
Nőtt is az írónak nagyot az orcája,
mégis megmenekül híre és pompája.
– Bár rímel versemnek külseje, belseje,
mégsem leszek én a nagy szavak embere.
Hívei tenyerén bontott új vitorlát
s nevetve hegyezte szép új golyóstollát.
Kovács Károly
1