Cenzorok

Összeült a tanács, Pirézia lelke,

vallatják az írót, aki dobra verte,

– Ellopták a derest, istállóval együtt!

Kegyetlen tekintet, tüzet okád lelkük.

Fő úr, a tekintély, vétkeit sorolja.

– Könyvében e féreg mindezt összehordta.

Kilátónkat csepüli dúvad hevében,

pedig az világcsúcs a maga nemében.

Nem tudta e balga, butácska kis vendég,

Mont Blancnak csúcsára ekkora is elég.

Hatvan centis a szentem, lelkünk is benne,

száz milliónk ment most percek alatt erre.

Minden szabályt felrúg, azt állítja váltig,

ha ragyog a lélek, szerelem virágzik.

Írja azt is, hogy kék az ég, és zöld a fű,

ilyet nem hihetünk el, gyanús ez a mű.

Mi azt királyunktól tudjuk, hogy zöld az ég,

és a fű kék, lelkünknek ennyi épp elég.

Nem kell a lázadás, okoskodjon máshol,

zene ahogy szól, itt mindenki úgy táncol.

Volt orcája néki megírni könyvében,

negyedrész, ha igaz, reklám erdejében.

Nem hagyhatjuk jóvá e butus firkálmányt,

hisz majd fele valós, verjük el a bálványt.

Szavazzunk uraim, igen sokan várják!

Az írót zúzzuk be, vagy az irományát?