Háló

Megtekintve: 59 alkalommal

Szeplő

Furcsa lány volt. Csak a szenvedők érdekelték. Ahol tudott, segített. Szülei nem értették, hogyan szorulhatott belé ennyi kedvesség. Esténként világmegváltó tervekkel foglalkozott. Mindig szomorú volt. Míg a gyerekek harsányan nevettek egy-egy társuk baklövésein, ő részvétet érzett irántuk. Sajnálta a betegeket, az öregeket, a szegényeket. A könyvek, filmek szereplőinek hányatott sorsa is könnyekre fakasztották.
Egy napon osztálytársával együtt meglátogatták annak nagypapáját. Az öreg mesélt nekik életéről, szívesen hallgatták. Majd elküldte az unokáját a kocsmába borért. Amikor kettesben maradtak, az öregember hirtelen szorosan magához ölelte a lányt, nyelvét annak szájába tuszkolta. Az kétségbeesetten kapálózott, de a karok csak akkor engedték el, amikor visszaérkezett az unoka a borral. A lány ekkor futásnak eredt, rohant hazáig.
Magára zárta szobája ajtaját. Búcsúlevelet írt bocsánatot kérve benne szüleitől. Iskolatáskájából elővette a papírvágókést.
Mosollyal arcán találtak rá.

Vélemény, hozzászólás?