Háló

Megtekintve: 197 alkalommal

Vérszínek

Ontottam magamból
rózsaszínt,
mely koraszülöttet
hozott világra –
csak egy színtelen polyát
dobtam a nemlétbe,
gyászszívemet
elástam
(fájdalom-férgeknek)
és hosszú-hosszú évekre…

Karmazsinvörös
kallantyú
került a lelkemre –
sors keze játszik vele.
Nem bánom,
hogy kit és mit
enged be,
csak önmagam maradhassak,
mint Isten gyermeke…
(rozsdás hitemben szegnyomok,
kicsapódó könnyeim:
illetlen olajfoltok).

Bordó buborékok
fortyognak,
érfalakat égető,
mérgező s(z)avak.
Ősök gén-áradata
mosott át…
már gyilkos csendben
viselem
a tisztulás folyamatát.

Gránitvörös
gondolat-galambok,
gyűrűzött
gyarlóságszimbólumok…
S mint egy őrült mantra,
csak a
„Szabadság, szerelem!“–
rezonál a belső hangra…
(Hogyan visszhangozhat egy kalitka?!)

Skarlát-sarkantyú
hasította eget
bámulok…
Földi utamról – tovább –
miként jutok?
Csak azt az egyet
láthassam igazán,
csak azt a cseppet:
Krisztus sebhelyéből
felserkenő vér-vizet –
még mielőtt………… 

*„Szabadság, szerelem!“ Petőfi

Vélemény, hozzászólás?