Irodalom és vidéke

Gyermekkorom óta rajongok a könyvekért. A szüleim aranyhárs színű elemes bútorának könyvespolcán, szép rendben álltak azidőtájt megszerezhető kötetek. Többnyire Szilvási Lajos, Berkesi András művei.
Mikor anyám kint etette a tyúkokat az udvaron, egyenként csentem el a számomra tiltott olvasmányokat. Nem vette észre, mert jól eldugtam és akkor olvastam amikor tudtam. Zugolvasó lettem.
Így tettem magamévá a Siratófalat, az Albérlet a Síp utcában c. regényeket, majd a Szépasszonyok egy gazdag házban történetét is. Az utóbbit nem magyar, hanem kínai szerző írta. Furcsállottam is, hogy mégis el tudom olvasni.
A Síp utcai albérlet könyvborítója nem tetszett, olyan volt, mintha valaki összefirkálta volna, aztán leöntötte vízfestékkel.
Anyám rendelte a könyveket, a postára kellett elmennie kerékpárral de olvasni soha nem láttam. Biztos akkor végezte ezt a tevékenységet, amikor iskolában töltöttem az időt.
Mikor megláttam a barna szabályos csomagot, szinte ugrándozni szerettem volna örömömben.
Azt mindig megengedte, hogy én bontsam ki. Óvatosan vágtam el a szoros spárgát és mindig megszagoltam a könyveket.
Fejes Endre Rozsdatemetője mély benyomást tett rám.
Bármennyire óvatoskodtam, lebuktam. Anyám revizorként ugrott rá Nanára.
Azt mondta nem való gyerek kezébe.
De, akkor már nem tehetett semmit, megfertőződtem és megnyertem az iskolai szavalóversenyt hatodikos fejjel, mégpedig József Attila Kései siratójával.
A zsűriben helyet foglaló Kató néni és a tornatanár Bandi bácsi merev arccal bámultak szavalás közben, majdnem belesültem zavaromban.
Biztos azt gondolják, nem való gyereknek az ilyen vers.
Ha tudják előre, hogy anyám húsz év múlva öngyilkos lesz, nem tudom mit mondtak volna.
Az osztálytársaim örömére rövid, pikáns történeteket írogattam, aztán abba maradt valamiért, már nem emlékszem miért.
Felnőttkorom delén túl ragadtam újra plajbászt. Egyszer rosszul lettem a munkahelyemen. Kicsit elvittek az angyalok. Aztán visszahoztak, nem kellettem még nekik.
Azóta írok, de könyvem meg nincsen, mármint saját.
Egy egész polcnyi kiadványában szerepelek. Sőt le is csurognak a polcról.
Anyám, ha látná, biztos megdöbbenne, sokkal többen benne vagyok, mint amennyi könyve neki volt, ráadásul azt csupa idegen írta, nem családtag.
Sőt, ma hozott egy borítékot a posta Marosvásárhelyen is olvashat bárki, aki megvásárolja ezt az igazi nyomtatott lapot. Megszagoltam. Erdélyben a kaszálóréteken van ilyen illata az égetett narancssárga hölgymálnak.
Körülöttem mindenki ír, még a szetter is, habár ő lógófülű és vörös.
Vágyom egy saját könyvre. Lehetne, mert anyagom van hozzá, de hogy jövök én ahhoz.
Annak egyedi könyvremeknek kell lennie, abba hiba nem lehet.
Látom, sorban születnek a kötetek Kis Juliska, Nagy Juliska sőt még a Közepes Juliskának is van friss ropogós lapozható.
Úgy döntöttem azért sem állok be a sorba, még nem.
Inkább elszavalom a telefonkönyvet.