te voltál

nézem a bolyhos eget
igazi tavasz van tulipánorgonával
májusi borzalom (megint egy évvel túléltem)
milyen szomorú hogy meghalt
ja
hogy én élek
annak korlátozottan örülnek
ha örülnek

annyi metaforát megírtam már
hogy egyszerre tündökölj és bújj
titkos nagy függönyeim mögé
ahol senki úgy még nem szeretett
én sem hittem hogy az az volt

magamra sem ismerek ebben a
szégyentelen kitárulkozásban
igen
felesleges volt
nem érted
egyszerre vagy halott
fehér és fekete
a színek nem tudnak viszontszeretni
csak ezért nem
gyűlöllek

ez egy szép vers ugye
nem illik beleírni hogy akárhányat
gerincre vághatok
az ágyon csak a te vállaid súlynyoma
csak a te bőröd darabjai vannak otthon
biztonságosabb nárciszról
tavaszról
selymes pillantásokról rímelgetni

állítólag tehetséges vagyok benne
hogy az olvasó összekeverje
mi is vagy a versben
isten is
anya is
barát is lehettél a szavak között

mind te voltál
még akkor is
amikor nem ismertelek

ezt az egyet nem veheti el tőlem
mohó harapásod
a nyögéseid
markolásod tarkóm felett