Háló

Megtekintve: 124 alkalommal

Hogyan működik az emlékezet?

Hogyan működik az emlékezet?
Az utóbbi időben elszenvedtünk családi gyászokat és megrendített bennünket Kiss Anna Mária alkotótársunk halála. Arra gondoltam, hogy akár gyásztól függetlenül az emlékezetünkben élő személyek, helyzetek beidézése alkotásainkba segíthet az elfogadásban is. Arra bátorítok mindenkit, hogy próbáljon rövid tárcanovellát  írni a téma iránti méltósággal. Személyes életünkben is hasznos, ha másnál is látjuk, hogyan módosul egy emlék. A jelen eseményei, a megélt idő, a felhalmozódott tapasztalatok hogyan befolyásolják, alakítják az emlékezetet. Hogy van változás! Jó is rossz is. Egy-egy megírásra szánt emlék felidézése és szerkesztése amint én-elbeszéléssé válik integrálható élettörténetté lesz csupán a megírás hatására. Akkor is, ha nem valamiféle hirtelen előálló esetleg rejtelmes esemény, hanem az élettörténet logikus eredménye.

Kezdem én az alábbi történettel.

Hogyan működik az emlékezet?
A szavak ereje

Elbontottuk azt az épületet, amelyben ezidáig galambokat tenyésztettünk. Egyszerű vert falú épület, valamikor kocsiszín lehetett. Lacit is hívtuk, annak ellenére, hogy általában ittas. Belépett a kiskapun kezében baltával, megforgatta a feje fölött, felénk rohamozott és ordítva teljes erővel belevágott a falba. Azonnal kidőlt egy nagy terület. Csak ezután köszönt. Mi annyira nevettünk, hogy válaszolni sem tudtunk hirtelen.
Ebédnél teát kért. Saját fém bögrét hozott. Kérdeztem, hogy a bor nem hiányzik?  A színe hiányzik, de az is csak eltelt három hónap után, válaszolta és a sötét katonai bögrére mutatott.
Vállával döntötte be a falat, a galamb ketreceket négyesével hordta kifelé, futott a megrakott talicskával. Gyorsan végeztünk. Pénzt kínáltam a munkáért, nem fogadta el. Azt kérte mossam el tányérját és fessek rá képet. Porcelánra csak fekete filcet találtam, Radnóti Őszi versének részletét másoltam a tányér közepére:
„Hagyd ott a mezőt, az erdőt
és gyere a házak közé, a
városi fák hullása nem oly
veszejtő: csak az égre és a
tetőkre ne nézz! mert fáradt
Madonnák ülnek a házak fölött
és arcukról dől a szomorúság”.
Tíz éve nem tudjuk mi lett vele. A héten csomagot küldött Lyon-ból, egy doboz Orange Jaipur Bio tea és a törött tányér volt benne. Kéri, hogy ha tehetem kintsugi szerint ragasszam össze, elküldi az arany árát.
A szavak erején gondolkodom.
Tíz évig mintha elfelejtettük volna. Felejtés nélkül nem beszélhetünk emlékezetről sem. A felejtés szüntelenül zajlik. Az emlékezet kiejti mindazt a tudatból, aminek nincs aktualitása, hogy „helyet csináljon” új tapasztalatoknak, amelyek újra emlékké lesznek.
Felejthetetlen humora volt.
Búbánattá változott.

Vélemény, hozzászólás?