Megtekintve: 523 alkalommal
Csak, vesszők
Sötétet öntött, szurok,
benne fényárkok, a függöny mögött
a nap rézsútos cseppsugarai,
a padló teleírva csöndes, nagy
vesszőkkel,
mind elém és mögém állt egyszerre,
kipeckelt számba vágyhörgés,
kéjsóhaj,
imátlan, egetlen borzongás,
aztán térden, csúszva,
szűkölve a kátrányos zajban,
dobhártyától talpig megfeszülve,
oldhatatlan görcsfélelem,
lám, így kell szeretni engem, kedvesem,
tarkómba vesszőket ütve
szüntelen.
Hatházi Áron
4