Háló

Megtekintve: 328 alkalommal

Csak, vesszők

Sötétet öntött, szurok,
benne fényárkok, a függöny mögött
a nap rézsútos cseppsugarai,
a padló teleírva csöndes, nagy
vesszőkkel,
mind elém és mögém állt egyszerre,
kipeckelt számba vágyhörgés,
kéjsóhaj,
imátlan, egetlen borzongás,

aztán térden, csúszva,
szűkölve a kátrányos zajban,
dobhártyától talpig megfeszülve,
oldhatatlan görcsfélelem,
lám, így kell szeretni engem, kedvesem,
tarkómba vesszőket ütve
szüntelen.

Vélemény, hozzászólás?