Háló

Megtekintve: 185 alkalommal

Csak. Pont

S akkor hirtelen úgy láttam,
ahogy mondtad,
a szavaid szűzmeztelenek voltak
és kérlelhetetlenül hidegek,
hétszer hullott hó módján
tiszták és jegesek.

Mondataid végén egy-egy
pörölycsapás volt a pont.
Úgy szerettél, ahogy a fény
meg a víz a betont, résekbe
törve, folyva, repesztve s oldva
szüntelen.
S mint a vérözön kék erekbe zárva,
sodró áramlatban örök félelem,
fogaid, ujjaid pengéjétől sikolyos
förtelem…

Narancs és fahéj,
ánizs, gyömbér illata akartam lenni,
csuklóidon
észrevétlen csurranás.

Pedig ez nem más, csak kéjes kín
borzalmas csontjaim között.

Vélemény, hozzászólás?