Szavak

Álmosan ültek a konyhában,
hálóruhában kialvatlanul,
ünneplőben feszengtem előttük,
s hogy hajnalban elmegyek, nem közöltem velük.

Lopva néztek rám, alulról,
fáradtak lehettek vagy más lelki baj,
Apám homlokán vonalnyi seb,
tányér éle vágta fel, –

évekkel később tudtam meg.
Anyám a hányás határán cigizett,
másnak mennyi és neki mennyi a füsttel nyomta el,
hogy csalódással foglalkozzon nem éri meg.

Zizegve zúgott a rugó alattam,
a hajnali buszig alig maradt időm
átgondolni, hogy itt hagyom őket,
ők a felnőttek, tudják hogy éljék túl.

Öltözéskor fertőzést vettem észre,
a bénulás múlhatatlan nyomát,
lényeges megmentő szavakat dadogva mondtam,
majd kétszer visszamentem, rosszul zárt a zár.