Háló

Megtekintve: 43 alkalommal

Eleuthera szigete (JÁTÉK VI./4.)

 

Szabadnak lenni ! … Álmodtam koráll-gátakról, hol megtörnek és elsimulnak az óceán robbanó hullámfalai, ahol az üvöltő azúr kékség apró fehér gyöngyökké porlad… Igen, mindig is álmodtam szigetekről, Robinson-mohósággal, majd gyöngéd bánattal kívántam az egyedüllétet… Egyedül : mert őszinte létünk igazán a kozmikus magány…

Aztán egyszemélyes egyházként végre partra léptem a torlaton, hol a kivetett alga szalagok alól előtűnt a finom szemű, a rózsaszín homok, valami drágakő pora… Figyeltem ahogy talpam nyomát szinte rögtön elmossa a partra fölsikló  -és visszahúzódó-, szelíd hullámok elgyengült ereje… Tüdejem beitta a lebbenő szél só-, és jód illatát, s megpillanthattam a vakítóan izzó firnamentumban a lebegő sirályok metsző, hófehér testét : tisztán láttam az égi állatokat, kik egy-egy  emberi lélek végső, csodás állapotának tűntek…

Boldog voltam.

De boszorkányéjeimben mindig utól ért Thulé, az Észak, és beteg, sötétlő városainak megfilmesített rémei : háborúzó katonák, madonnák, zsírozott gépek, nagy reklám transzparensek a legolcsóbb yoghurtról, a már nem létező barátok, válásaim, és a névtelen kisgyermekek  -akikből halottak lesznek-, a feketei könyveikkel dobálódzó őrült vallások köntösös démonai és más szörnyei a Sátánnak, akinek  -ezernyi tengeri mérföldekre innen-, hajdan én is a foglya voltam…

(Marin-Epagnier, 2021. november 7.)

Vélemény, hozzászólás?