Apához

bordó fürtök versengenek a lugas alatt
élvezik az őszi napsugarak aranyát míg
bennük édesedik a nyelveket simogató gyönyör
némán kapaszkodsz a látványba

előtted filmként peregnek múltbéli szüretek
mint távolba veszett illúziók
mivel a jelen zászlói félárbócon árvák
csak az emlékezés kilyuggatott fátylán szűrődik

át meg át a megfogalmazhatatlan hiány
te mégis felcímkézed és ereklyeként elteszed
a megfelelő polcra hogy időnként leporolhasd
bár az érzés nem egészen konzerválható

csak pillanatnyi kötődés egyetlen hajszálon lógva
bandukolsz az időben oda-vissza
csakhogy egy helyben állsz
hiszen ami elveszett az sohasem pótolható