Megtekintve: 72 alkalommal
Szerkesztői megjegyzés: Javított verzió

20. századi anzix

A 20. század közepe táján a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban a nehéz munkát enyhítve rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves  levente is volt közöttük. Fölényesen mosolygott a történetek hallgatása közben. Hazafelé tartott. A falvak akkoriban nem voltak kivilágítva, az ablakokból sem szűrődött ki világosság. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Megborzongott és lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt.  Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Kiakasztotta, és vígan a fejére tette. Hitte, hogy nagyobb szörnyűség már nem történhet vele. 1944-et írtak.

Annus évente kipottyantott egy purdét. A sok éhes szájat betömni nehéz, hát mindennap  sorra járta a házakat kenyérért, ezért-azért koldult. De nem kívánta ingyen az adományokat, cserébe titkot mesélt a halálgyárról, oltott meszes gödrökről, emberi csontból készített fésükről, ember bőrből főzött szappanról. Annus összes rokona odaveszett. Neki szerencséje volt. Jöttek az oroszok, szabadon engedték a  túlélőket. Sokan hitetlenül hallgatták őt, bolondnak tartották. Zsidó sors, cigány sors. Jobbra érdemes emberek sorsa. Pszt!

Vélemény, hozzászólás?