pókvers

én majd akkor nem középre állok.
kicsit oldalt, féloldalasan biccentett fejjel.
a barna földön fölharsan barna bokám…
rád várok az aszályban, konkáv háttal,
feszülő mellyel, kicsit zihálva, réveteg.
állok, s ha majd a vihar jő, lánggal lobog
a veres szoknya, felfedve kacér combom, és az izgató….

tudod, mellem feszül, barna a bokám, combom,
nem sorolom már.
vártalak, várlak, s várni foglak.
ha megtalállak, nem futsz el,
nem ereszt a szövet, a szövedék.
örökös eskü ez, hosszan tart, szép.
fúj a szél, hordja a tájat. körbekap, forgat már…
időburokban kacag, bukfencez a nyár.