40isten

Nem kellett volna
a világra segíteni egy
ilyen életképtelent
igazság szerint az lett volna
a fer ha
ledobnak a Péterfi tetejéről
(fogalmam sincs hogy kell leírni)
ehelyett a csillagbábák
40 istent imádkoztak torz
állatkacsecsemő testembe.

Már ezek lassan mind meghalnak bennem.

Először a kisdedisten halt meg
kilökték a kinőtt ruhával mert hát
ez se kellett vóna
a következőnek nem kell.

Aztán megfulladt az iskolaisten
a csikorgó táblazajban
a Marika néni megmondta azonnal
én számolni sosem fogok tudni
és tényleg
negyvenig bár eljutottam
jobb is lenne ennél a számnál megmaradni
kerek is szögletes is
amolyan elegáns.

És így tovább rendezett sorban
elmentek a kenyér
ing
nyakkendőistenek
mind kihullottak a fiúk nevei
aztán a lányokéi is
elfutottak a gyors szemmozgásos
álmok hajnalban.

Elfonnyadt az apaisten meg anyaisten
mint a pettyezett sárgabarack
ami frissnek látszik
de féreg lakik húsba bújt magva alatt.

Ültettem négy fát (egy kirohadt)
de a három másik vérgyökerekkel
kapaszkodik szemembe
földbe
házfalakba szüntelen.

Elfogytak az ónixbőrű
vad
kacagó istenemberek
végűl a nagybetűs is azt hiszem
de lehet már előbb is kihullott
fogaim közül
csak fantomfájdalmamtól hittem
hogy megmarad.

És most nincs itt semelyik
csak én
kivágva
megláncolt golyvás nyakamban
a rejtegett színek és szavak
kitakarva
hát borzadjatok
hogy éltem én köztetek
nélkülem.