Amálka
Mindig csalódom az emberekben. Nem értem, mert amúgy nehezen barátkozom, bár az ikrek jegyében születtem, és jellemző rám az összes rossz és jó tulajdonság, amit valaha leírtak erről a jegyről. Vagy csak azért lettem ilyen, mert ez a sok badarság formált? Nem tudom már. Sokan azt gondolják nyitott vagyok, de nem jutok át a népszerűségi tésztaszűrőn sosem. A mellkasomban sok kicsi szív. Kérnek, sírnak vádolnak. Mikor hallgatnak el végre? Csalódom. Újra és újra.
Gyerek vagyok, görbe indagyerek.
Két személyiség lakik bennem. Hol kedves vagyok, hol elviselhetetlen. Magam is meglepődöm néha. Sosem tudom előre, mit teszek majd. Görcsös, akarás nélküli sors ez.
A szoba most csendes. Kizártam már mindenkit. Behúztam a lét ablakán a függönyt.
Az öreg hintaszék, amit nagyanyámtól örököltem, megnyugtat. A kopott karfát szorítom. Ringatózva gondolkodom, hogyan tudnék egyetlen porszemmé válni. A szék nyikorog, talán nagyanyám szólna, sebaj.
Szeretnék aludni. Álmomban egy hatalmas áttetsző sziklán fekszem, ahol átjár a fény és a szél. Majd legyek szállnak a szememre, patkányok rágják ki a zsigereimet, fák gyökerei fonnak át, akár egy ölelés. Milyen szép lesz. Olyan, mint egy szürrealista festmény.
Jó lesz így.